BEVEZETŐ

A magyar utakon annyira jellemző az agresszió, hogy gyakran már meg sem lepődünk, amikor valaki mutogatva, villogva vagy dudálva jelzi felénk nemtetszését - vagy szélsőséges esetben büntető fékezve, esetleg leszorítva minket teszi azt. Persze az is előfordul, hogy mi magunk válunk egyik pillanatról a másikra teljesen más emberré a volán mögött, és egyszerűen képtelenek vagyunk türtőztetni magunkat. A problémakört boncolgató kutatásunkról a “KUTATÁS ÖSSZEFOGLALÓ” gombra kattintva olvashatsz bővebben.

Vajon lehetséges megváltoztatni egy ennyire komplex háttérrel és hagyománnyal rendelkező közlekedési kultúrát? Nem állíthatjuk biztosan, mégis tettünk egy kísérletet: felkértünk három jártas sofőrt, akik jól ismerik a magyar közlekedési viszonyokat, hogy eszeljenek ki egy-egy ötletet az utakon előforduló agresszió visszaszorítására.

Mutatjuk, mivel rukkolt elő Semjén Nóra, Tőrös Balázs és Vályi István.

Kutatás összefoglaló Letöltöm gomb

VÁLYI ISTVÁN ÉS AZ “ANTI-NYOMULÓ"

autós újságíró, műsorvezető

Mindannyian találkoztunk már azzal a kellemetlen - sőt, esetenként ijesztő - szituációval, amikor a mögöttünk haladó sofőr nemcsak a KRESZ, de a jóízlés határait is súrolva nyomul. 40 százalékunk pedig volt már a bizonyos nyomuló szerepében is.

Az agresszió ezen megnyilvánulása a harmadik leggyakoribb közlekedési veszélyforrás, így nem csoda, hogy István éppen erre a problémára keresett megoldást. Az “anti-nyomuló” gyakorlatilag egy - a hátsó szélvédőre felhelyezhető - kommunikációs eszköz, amelyet az utastérből irányíthatunk. Ha valaki túlságosan közel merészkedik, a ledes kijelzőn megjelenő szöveggel üzenhetünk neki.

TŐRÖS BALÁZS ÉS A “…. APP”

sportkommentátor, műsorvezető, kreatív szakember

Valljuk be, megesik, hogy olyan szitokszók csúsznak ki a szánkon, amiket utólag legszívesebben letagadnánk. És valljuk be azt is, hogy a szitu még kellemetlenebb, ha ezeket jó hangosan hozzávágtuk valaki fejéhez.

Balázs találmánya nem a többi sofőrt, hanem a felhasználóját hivatott moderálni. A “… app” egy telefonos alkalmazás (elnevezni egyébként majd Balázs követői fogják), amely akkor válik hasznossá, amikor szívünk szerint trágár módon kommunikálnánk a közlekedés többi résztvevőjével. A mesterséges intelligenciának bármit mondhatunk, nem fog megsértődni - helyette ügyes tolmácsként másodperceken belül kultúrált szavakba önti a mondandónkat, amit így már nyugodtan kikiabálhatunk az ablakon.

SEMJÉN NÓRA ÉS AZ “ELŐZÉKENY KRESZ”

színésznő, online tartalomgyártó

A közlekedés során megtapasztalt civakodásért kárpótolhat egy-egy kedves gesztus. Szuper érzés, amikor valaki csupán jóindulatból ad nekünk elsőbbséget, vagy ha köszönetét fejezi ki a mi előzékenységünkért.

A KRESZ minden technikai kérdést lefed - de mi a helyzet a közlekedés morális aspektusával? Nóra úgy határozott, kiegészíti a szabálygyűjteményt néhány ponttal, amelyek betartásáról önként dönthetünk. A javaslatok megfogadása egyrészt közvetlenül megelőzhet baleseteket, másrészt kedvességet csempész a közlekedők közti kommunikációba, amit - mint a kutatásból is kiderül - mindenki nagyra értékel.

TE MELYIKRE SZAVAZNÁL?

A három javaslat közül a Magyar Suzuki csapata ki fogja választani azt, amelyiket a legcélszerűbbnek találja, és vállalkozik is annak elterjesztésében - így hozzájárulva az agresszió visszaszorításához az utakon.

Neked melyik ötlet tetszik a legjobban? Szavazz a kedvencedre, és segíts a döntésünkben!

VÁLYI ISTVÁN
csillag icon EZ A LEGJOBB!
TŐRÖS BALÁZS
csillag icon EZ A LEGJOBB!
SEMJÉN NÓRA
csillag icon EZ A LEGJOBB!