hír
Hírek 2017
Vízválasztó innováció: Bemutatkozik a Suzuki hajómotoros üzletága
A Magyar Suzuki Zrt. hajómotoros üzletága sajtótájékoztató keretében mutatta be a márka legújabb innovatív technológiai megoldásait, foglalta össze nemzetközi történetét és üzleti eredményeit, valamint ismertette a hajózási termékekkel kapcsolatos további céljait. Az eseményen a vállalat magyarországi pénzügyi partnereként a Merkantil Bank Zrt. is jelen volt, illetve bemutatkozott az egyedi újításairól ismert Flaar Mérnöki Tervező és Szolgáltató Kft. is, akivel a Suzuki hajózási üzletága 2 éves együttműködési megállapodást kötött.
Innováció és sikerek a vízen is
A Suzuki Magyarországon elsősorban az Esztergomban gyártott gépkocsik kapcsán ismert, a vállalat azonban innovatív, megbízható megoldásainak és termékeinek köszönhetően az autók és motorkerékpárok mellett a hajómotorok gyártásában és értékesítésében is kiemelkedő eredményeket tudhat magáénak. A márka élen jár a hajómotorok gyártásában, a négyütemű Suzuki hajómotorok technológiája és teljesítménye pedig nemzetközi szakmai elismertségnek örvend. A Suzuki a japán és a thaiföldi gyáraiban 2014-ig összesen 3 millió hajómotort gyártott.
A Suzuki hajómotorjait a világon egyedülálló módon, eddig nyolc innovációs díjjal tüntették ki a négyütemű külmotorok kategóriájában. Legutóbb, a sajtótájékoztatón is kiállított DF350A 350 lóerős V6-os, négyütemű hajómotor nyerte el az IBEX nemzetközi hajóépítő kiállítás és konferencia innovációs díját. A kitüntetés a DF350A hajómotor által felvonultatott csúcstechnológiákat és a két hajócsavaros rendszerét ismerte el, melynek köszönhetően a hajómotor egyedülálló teljesítményleadást és iránystabilitást biztosít.
A Suzuki-hajómotorok gyártása nagy utat tett meg az elmúlt több mint fél évszázad alatt és a márka azóta is élen jár innovatív megoldásaival. A vállalat mérnökei maguk is lelkes hajósok, akik szakértelmükkel mind arra törekednek, hogy az üzemanyag-hatékony, fejlett technológián alapuló hajómotorokat a tökélyre fejlesszék. A Suzuki Motor Corporation egyik friss fejlesztése például a Suzuki Diagnostic System Mobile (SDSM). Ez olyan ingyenes okostelefon-alkalmazás, amelynek segítségével a felhasználók költséghatékony módon, gyorsan és egyszerűen lekérdezhetik a hajómotorok adatait, ha bármi gondjuk adódna, így a szakszerviz is felkészülten, a megfelelő szerszámokkal, alkatrészekkel érkezik a javításra, karbantartásra.
A Suzuki hajómotoros üzletág regionális szereplő és első a hajómotor-értékesítés magyarországi piacán
Hazánkban 1999-ben kezdte el a hajómotorok értékesítését a Magyar Suzuki Zrt., ma pedig már vezető pozíciót foglal el a piacon. 2017-ben jelenleg a hajómotor eladások 48 százalékos piaci részesedését tudhatja magáénak a márka (a Data House Kft. piaci adatszolgáltatása szerint). A hazai termékkínálatban egyébként a 2.5 lóerős kismotoroktól kezdve a 350 lóerős hajómotorig összesen 77 hajómotor modell érhető el.
A 10 lóerő feletti hajómotorok értékesítését támogatandó, a Merkantil Bank Zrt. működik közre a hajómotor-finanszírozási konstrukciójával a vállalat partnereként.
„Hajómotorjaink minden kategóriában ugyanazt a minőséget nyújtják ügyfeleinknek. Modelljeinket a kis karbantartásigény, alacsony fenntartási költségek, innovatív technológia mellett a hosszú élettartam és kimagasló megbízhatóság, valamint erős teljesítmény jellemzi” – nyilatkozott a főbb termékelőnyökről Tóth Péter, a Magyar Suzuki Zrt. értékesítési igazgatója. A Magyar Suzuki hajómotor üzletága kiemelkedő teljesítményének köszönhetően regionális szerepet is betölt a közép-kelet-európai térségben, mivel idén ősztől hazánkból irányítják az Észtországba, Lettországba, Litvánia, Fehéroroszországba, Csehországba, Szlovákiába, Romániába, Szerbiába, Bulgáriába és Albániába irányuló üzleti és kereskedelmi tevékenységeket.
„A belföldi tendereken elért eredményeink is rendkívül inspirálók: a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságnak idén új hajómotor flottát szállíthatunk, valamint büszkék vagyunk a Polgárőrséggel és a BAHART-tal megvalósult együttműködésünkre is” – tette hozzá Tóth Péter.
Az ügyfelek elégedettsége mellett az üzletág itthon is kivívta a szakma elismerését: a 2016-os Budapest Boat Show újdonság pályázatán második helyezést ért el a hajózási felszerelések, vitorlák, motorok, kiegészítők kategóriájában.
A további fejlesztések érdekében a Magyar Suzuki Zrt. stratégiai partneri megállapodást kötött az egyedi innovációs megoldásairól ismert magyar Flaar Mérnöki Tervező és Szolgáltató Kft.-vel, amely cég eddig a legtöbb díjat nyerte el a Budapest Boat Show Újdonság pályázatán. A partnerség keretében a Flaar többek között mérnöki háttérrel támogatja a Suzukit, illetve a tendereken és kiállításokon együttműködésben vesznek részt.
Az innováció evolúciója a szövőszéktől a hajtómotorig
Michio Suzuki 1909-ben alkotta meg első termékét, egy pedálhajtású szövőgépet, majd 1920-ban megalapította a Suzuki Loom Manufacturing nevű céget. Évek kitartó munkája, szorgalma és úttörő szemléletmódja vezette Suzukit a szövőszékek gyártásától egészen a járműiparig.
A Suzukit abban a japán régióban (Enshu) alapították, sok más, azóta is sikeres és világhírű vállalkozással együtt, ahol egy közismert mondás és kezdeményező szellemiség hatja át a mai napig a munkát, ez a „Yaramaika”. A kifejezés annyit tesz: Csináljuk! Kíséreljük meg! A Suzuki Motor Corporation kötelékében ma világszerte 62 652 dolgozó követi ezt a mottót, és ennek is köszönhetően a vállalatcsoport nettó árbevétele mára meghaladta a 25 milliárd eurót.
„Legyen szó szövőgépről, autóról, motorkerékpáról vagy hajómotorról, a Suzuki küldetése ugyanaz maradt, mint a kezdetekben, azaz innovatív és könnyen használható, megbízható technológiákat kínálni ügyfeleinknek” – nyilatkozta Abe Yoshinobu, a Magyar Suzuki Zrt vezérigazgatója. „Az alapító jelszava a mai napig iránymutatásként szolgál számunkra: bármire vágyjon is az ügyfél, nekünk minden lehetségest meg kell tennünk, hogy megadjuk azt. A kemény munka garantálja a sikert!” - tette hozzá a vállalat vezetője.