30 éves a Magyar Suzuki

2021-ben ünnepelte a Magyar Suzuki Zrt. megalakulásának 30. évfordulóját.

Fennállásunk három évtizede alatt rengeteget változtunk, fejlődtünk. 1992-ben 1 000 gépjárművet készítettünk egy év alatt, ma átlagosan 700 autót gyártunk naponta. Az első autót még 3 napig gyártottuk, ma a gyártósorról 85 másodpercenként gördül le egy kész jármű, amely 1 nap alatt készül el. Olyan ikonikus modellek kerültek ki a gyártósorunkról ez idő alatt, mint például a Swift, a Wagon R+, az Ignis, a Splash, az SX4 S-CROSS vagy a közönségkedvenc Vitara, immár hibrid változatban is.

Köszönjük a közösen elért eredményeket munkatársainknak, partnereinknek, vásárlóinknak, a régiónak és az országnak. Köszönjük Magyarország!

1990-
1991

Megalakul a Magyar Suzuki Rt.

1991
Megalakul a Magyar Suzuki Rt.
X

A japán Suzuki, a magyar kormány, az Itochu és a Világbank összefogásával 1991-ben 5,5 milliárd forint alaptőkével alakult meg a Magyar Suzuki Rt. Még ebben az évben letettük az esztergomi gyár alapkövét.

1992 október

Megkezdődik az ötajtós Swiftek sorozatgyártása.

A Swiftek I. generációjával fél évszázad után hozzuk vissza a személyautó-gyártást Magyarországra. Esztergomi üzemünk a Suzuki-csoport egyetlen európai gyártóbázisa; tevékenységünk a teljes gyártási és összeszerelési folyamatot lefedi. 1992-ben 1000 gépjárművet készítettünk egy év alatt.

1993 május

Megtartjuk esztergomi üzemünk gyáravató ünnepségét.

Az esztergomi gyárat Osamu Suzuki, a japán anyavállalatunk elnök-vezérigazgatója és Antall József miniszterelnök avatta fel.

1993

Megkezdjük a négyajtós Swift Sedan gyártását.

Alig egy évvel az ötajtós Swiftek sorozatgyártásának megkezdése után megkezdjük a négyajtós Swift Sedanok gyártását.

1994

Megkezdjük exporttevékenységünket.

1994
Megkezdjük exporttevékenységünket.
X

1994-ben a hazai értékesítés mellett megkezdtük exporttevékenységünket is, mely mára már azt jelenti, hogy a Suzuki modelleket 5 földrész 123 országába exportáljuk.

1999

Már itthon is forgalmazzuk a Suzuki hajómotorokat.

1999-től forgalmazzuk a Suzuki hajómotorjait Magyarországon. A Magyar Suzuki Zrt. hajómotoros üzletága növekvő intenzitással van jelen a hazai piacon.

2000-
2000 január

Megkezdődik a Wagon R+ sorozatgyártása.

2000 január
Megkezdődik a Wagon R+ sorozatgyártása.
X

Egy újabb modellel bővül a termékpalettánk: megkezdődik a Wagon R+ sorozatgyártása.

2002

Elkészítjük az 500 ezredik hazai Suzukit.

Működésének 10. évfordulóján esztergomi gyárunk újabb mérföldkőhöz érkezik, ugyanis gyártósorunkról legurul az 500 ezredik Suzuki, egy piros Wagon R+.

2003

Kezdetét veszi az Ignis sorozatgyártása.

A termékpalettánk tovább bővül, elindul az Ignis sorozatgyártása.

2005

Bemutatjuk a második generációs Swiftet.

Hivatalosan is bemutatjuk az új, II. generációs Swiftet.

2006 február

Legördül gyártósorunkról az első SX4.

2006 február
Legördül gyártósorunkról az első SX4.
X

Február 27-én esztergomi gyárunkban elkészül az első SX4 családi és szabadidő-autó.

2006 október

Elkészül az egymilliomodik hazai Suzuki.

A 15 éves üzemünk gyártósoráról legurul az egymilliomodik autó, egy ötajtós Swift.

2008

Legördül gyártósorunkról az első Splash.

Kora tavasszal legördül a gyártósorunkról az első Splash személyautó, amit a Genfi Autószalonon is bemutattunk.

2008 szeptember

Elkészül a másfélmilliomodik hazai Suzuki.

Míg korábban 10 év alatt készült el 500 ezer autó, ezt a gyártási kapacitást immár 2 év alatt sikerült elérnünk, így szeptemberben a vállalat elérkezett a másfélmilliomodik Suzuki legyártásához.

Elindul a Puskás-Suzuki-kupa

2008
Elindul a Puskás-Suzuki-kupa
X

A hazai sportélet támogatása is szerepet kap az életünkben, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával karöltve megalapítjuk a Puskás-Suzuki-utánpótlástornát.

2009 szeptember

Magyar Termék Nagydíjat® nyer a Splash.

2009 szeptember
Magyar Termék Nagydíjat® nyer a Splash.
X

A Magyar Suzuki legújabb modellje, a Splash elnyeri a Magyar Termék Nagydíj® kitüntető címet.

2010-
2010 június

Elindul a Swift harmadik generációjának gyártása.

Június 10-én legördül esztergomi gyártósorunkról a megújult Swift. Ez a nagy sikerű modellünk harmadik, Magyarországon gyártott generációja.

2011 július

Esztergomban elkészül a kétmilliomodik hazai Suzuki.

A kétmillió legyártott gépkocsi tiszteletére rendezett ceremónia mellett a gyár húszéves fennállását is idén ünnepelték Esztergomban.

2011 szeptember

Az új Swift elnyeri a Magyar Termék Nagydíj® címet.

A jelöléshez előfeltétel volt, hogy a gépjármű Magyarországon gyártott és forgalmazott, sorozatgyártásra alkalmas késztermék legyen. A Swift esetében Magyarország volt az egyetlen európai gyártóbázis, ahol előállítottuk a járművet az európai és néhány tengerentúli piacra.

2012 augusztus

Magyarország legjobb női vezetőjét keressük.

Augusztusban versenyt indítottunk, hogy megtaláljuk Magyarország legjobb női vezetőjét, aki egy megújult Splash boldog tulajdonosa lett.

2012

Autókkal segítjük olimpikonjainkat.

2012
Autókkal segítjük olimpikonjainkat.
X

A Magyar Olimpiai Bizottság gyémánt fokozatú támogatójaként 45 autóból álló új Suzuki-flottát adtunk át a magyar olimpikonoknak és edzőiknek.

Stratégiai megállapodást kötünk a magyar kormánnyal.

A stratégiai megállapodásunk célja a meglévő üzleti kapcsolatok erősítése, a fenntartható, stabil működés elősegítése.

2012 október

20 éve gyártunk autókat.

2012 október
20 éve gyártunk autókat.
X

Októberben ünnepeltük a Magyar Suzukinál a sorozatgyártás megkezdésének huszadik évfordulóját.

2013 szeptember

Új modellel bővül a termékpalettánk.

2013 szeptember
Új modellel bővül a termékpalettánk.
X

Elindul a Suzuki C kategóriás crossover modellje, az SX4 S-CROSS sorozatgyártása.

2014 július

Legördül a 2,5 milliomodik személyautó a gyártósorunkról.

A 2,5 milliomodik magyar Suzuki, egy harmadik generációs, 1200 köbcentis, GL felszereltségű Swift. Az ünnepelt modell fehér színű, ötajtós, és 1,2 literes motorral, kézi váltóval, légkondicionálással van felszerelve.

2014

Magyar Termék Nagydíjat® nyer az SX4 S-CROSS

Az SX4 S-CROSS elnyeri a Magyar Termék Nagydíj® kitüntető címet és a MÚOSZ Gazdasági Sajtó Díját. Az autó immár a harmadik nagydíjas modellünk.

2015 március

Megújul a Vitara.

2015 március
Megújul a Vitara.
X

Legördül szerelősorunkról az új Vitara, ami ebben az évben Magyar Termék Nagydíjat® és nívódíjat is nyer.

2016

Úton az okosgyár felé.

2016
Úton az okosgyár felé.
X

A Magyar Suzuki Zrt. 5,3 milliárd forint összköltségű, többlépcsős gyártástechnológiai fejlesztést indít a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében az Európai Unió támogatásával, mely érinti a gyártási és logisztikai rendszerünket valamint a prototípusfejlesztést is.

Bemutatkozik a ráncfelvarrott SX4 S-Cross

Ősszel piacra kerül a megújult SX4 S-CROSS.

2016 április

25 éves a Magyar Suzuki.

2016 április
25 éves a Magyar Suzuki.
X

Idén ünnepli alapításának 25. évofrdulóját a Magyar Suzuki Zrt.

2017 április

Elkészül a hárommilliomodik hazai Suzuki.

A hárommilliomodik Esztergomban gyártott autó egy SX4 S-CROSS.

2017

Magyarországról szolgáljuk ki hajómotoros üzletágunk régiós piacait.

A hajómotor üzletágunk 2017 óta Magyarországról szolgálja ki a közép- és kelet-európai régió piacait is: 2017 őszétől itthonról irányítják az üzletág Észtországba, Lettországba, Litvániába, Fehéroroszországba, Csehországba, Szlovákiába, Romániába, Szerbiába, Bulgáriába, Montenegróba és Albániába irányuló üzleti és kereskedelmi tevékenységét.

2018

Megújul a Vitara.

2018
Megújul a Vitara.
X

A népszerű modell még kifinomultabb megjelenéssel és még fejlettebb biztonsági funkciókkal kerül a piacra.

2019 március

Jubileumi pillanathoz érkezik a Vitara.

2019 március
Jubileumi pillanathoz érkezik a Vitara.
X

Esztergomi gyárunkban elkészül a félmilliomodik Vitara, amit 2015 óta gyártunk üzemünkben.

2019 április

A Magyar Suzuki újabb fontos szerepet kap.

Április 1-jével a Magyar Suzuki lesz az anyacég európai bázisú pótalkatrész- és kiegészítőtartozék-ellátóközpontja.

2019 december

Hibrid autókat is gyártunk.

2019 december
Hibrid autókat is gyártunk.
X

Esztergomi üzemünkben megkezdjük a hibrid járművek sorozatgyártását.

2019

Rangos elismerést kap a Magyar Suzuki Zrt.

Az ebben az évben először megrendezett Japán – Közép-Kelet-Európa Befektetési Csúcstalálkozó és Díjátadó a határokon átívelő befektetések és együttműködések elismeréseként és támogatásaként jött létre. A tokiói eseményen a Magyar Suzuki Zrt. is rangos elismerésben részesült a legjobb közép-kelet-európai autóipari befektetők kategóriájában.

2020-
2020 január

Hibrid autókkal látjuk el az Európai Uniós piacokat.

Év elejétől hibrid autókat gyártunk az Európai Uniós piacokra. Üzemünkben így 70 százalékban hibrid meghajtású autókat készítünk, a járművek 85 százalékát exportáljuk.

2020 március

Az SX4 S-CROSS megnyeri az Év Magyar Autója verseny első díját.

Az Autós Nagykoalíció és a Járműipar.hu által meghirdetett, az Év Magyar Autója verseny első díját 2020-ban a Suzuki SX4 S-CROSS nyeri el, míg a Vitara ezüstérmet szerez.

2020 július

Elkészül a 3,5 milliomodik magyar Suzuki.

A 3,5 milliomodik autó a közönségkedvenc Vitara hibrid változata lett. 1992-ben 1000 gépjárművet gyártott a vállalat, ma pedig naponta átlagosan 700 gördül le gyártósorunkról.

2020 november

Átadjuk a Suzuki szállót.

2020 november
Átadjuk a Suzuki szállót.
X

Ősszel átadtuk a 126 férőhelyes Suzuki szállót, így mostantól modern és otthonos szobákban biztosítunk lakhatási lehetőséget a távoli településekről érkező munkavállalóink számára.

2021 március

A Vitara lett az Év Magyar Autója.

2021 március
A Vitara lett az Év Magyar Autója.
X

Az Autós Nagykoalíció és a Járműipar.hu által második alkalommal meghirdetett Év Magyar Autója verseny első díját és közönségdíját is a Suzuki Vitara nyerte el.

2021 április

30 éves a Magyar Suzuki Zrt.

2021 április
30 éves a Magyar Suzuki Zrt.
X

Az első autó gyártása 1992-ben még 3 napig tartott, ma 85 másodpercenként gördül le egy kész jármű a gyártósorunkról, ami 1 nap alatt készül el.

egy virtuális belépőkártya az esztergomi gyárunkba

Kövess minket a Linkedin-en és a Youtube-on, és az All Access keretében megismerheted a Magyar Suzuki esztergomi gyárának izgalmas oldalát.