Milyen fejlesztéseket tervez a Suzuki Motor Corporation 2030-ig?

A Suzuki Motor Corporation ismertette, milyen növekedési stratégiát kíván megvalósítani 2030-ig. A Suzuki Csoport célja, hogy hozzájáruljon egy karbonsemleges társadalom létrejöttéhez és segítse a feltörekvő országok gazdasági növekedését. Üzleti tevékenységének központja azonban továbbra is Japán, India és az európai régió marad. Japánban már az idei, Európában pedig a 2024-es költségvetési évben, azaz 2025. március 31-ig érkeznek az első elektromos Suzuki-modellek. (Minden, a szövegben szereplő évszám költségvetési évet jelent, azaz az adott év április 1. és az azt következő év március 31. közötti időszakot öleli fel.)

A Suzuki Motor Corporation ismertette, milyen növekedési stratégiát kíván megvalósítani 2030-as költségvetési évig. Annak érdekében, hogy továbbra is értékes termékeket hozzunk létre ügyfeleink igényeire koncentrálva, anyavállalatunk az alábbi irányvonalak mentén dolgozta ki a stratégiáját:

  • Sho-Sho-Kei-Tan-Bi (kisebb, kevesebb, könnyebb, rövidebb, szebb) gyártási filozófia.
  • Lean mendezsment szemlélet, amely a rugalmasságot, a hatékonyságot és a folyamatos optimalizálást keresi.
  • Három GEN elv (genba, genbutsu, genjitsu), amely szerint a felmerülő problémákat csak a termelés helyszínén, valós tények alapján, a folyamatot megértve lehet megoldani.

 

A növekedési stratégiáról röviden

A Suzuki hozzájárul a karbonsemleges társadalom megvalósításához, valamint a feltörekvő országok – pl. India, Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN-államok) vagy az afrikai országok – gazdasági növekedéséhez. Üzleti tevékenységének magja azonban továbbra is Japán, India és az európai régió. Olyan megoldásokra koncentrál, amelyek a Suzukira egyedien jellemzőek, együtt növekedve azokkal az országokkal és régiókkal, amelyekben tevékenykedik.

 

Fő kezdeményezések 2030-ig

Karbonsemlegesség

A Suzuki karbonsemleges üzemekkel és termékportfólióval szeretne jelen lenni mindenhol a világon. A karbonsemlegesség elérését Japánban és Európában 2050-re, Indiában 2070-re kívánja elérni. Ennek részeként a különböző régiókra és fogyasztói igényekre szabott szélesebb termékportfólióval tovább bővíti kínálatát és a szolgáltatásait:

 

  • Személyautók

Japánban az első elektromos haszongépjárművek 2023-as bevezetését követően kompakt SUV-k és kis személyautók sorával jelentkezik a piacon. A tervek szerint 2030-ig összesen hat modellel. Emellett új hibrid kisautókat és kompakt járműveket is fejleszt elektromos meghajtás lehetőségével kombinálva.

 

Európában a 2024-es -es költségvetési évben, azaz 2025. március 31-ig kezdi meg vállalatcsoportunk az elektromos járművek bevezetését, az SUV és a B szegmenst bővítve, öt modellt dob piacra 2030-ig. Rugalmasan alkalmazkodva az egyes európai országok környezetvédelmi előírásaihoz és a vásárlók igényeihez.

 

Az indiai piacon 2024-ben érkezik a 2023-as indiai Autó Expón bemutatott elektromos SUV, majd 2030-ig összesen hat modell kerül piacra. A Suzuki olyan karbonsemleges belső égésű motorral szerelt járműveket is kínál majd, amelyek sűrített földgázzal, biogázzal vagy etanolos üzemanyag-keverékkel működnek.

 

Elektromos járművek piaci bevezetésének ütemezése

Régió

Bevezetés költségvetési éve (április 1-március 31)

Előrejelzés 2030-ig

Bevezetni tervezett modellek száma

Elektromos járművek részesedése a portfólióban

Japán

2023

6

20%

Európa

2024

5

80%

India

2024

6

15%

 

 

  • Motorkerékpárok
  • A mindennapos használatra szánt – pl. munkába, iskolába járásra, bevásárlásra használt – kis és közepes méretű motorkerékpár kínálatában 2024-től vezeti be az elektromos járműveket. 2030-ig nyolc modell piaci bevezetését tervezi az elektromos részesedés 25 százalékra emelésével. A szabadidős célú nagy teljesítményű motorkerékpárok esetében vizsgálja a karbonsemleges üzemanyagok használatának lehetőségét.

 

  • Hajómotorok

A kisebb – tavakon, folyókon használt – hajómotorok esetében 2024-ben vezeti be az első elektromos motorokat. 2030-ig öt modell bevezetésére készül, az elektromos részesedés 5 százalékra emelése mellett. A tengereken használt nagy teljesítményű hajómotorok esetében vizsgálja a karbonsemleges üzemanyagok használatának lehetőségét.

  • Új elektromobilitási megoldások

A Suzuki az elektromos közlekedésben számos új lehetőséget kínál. Ilyen az elektromos szenior jármű, amely egy új közlekedési eszköz a vezetői engedélyüket önként visszaadó idős emberek számára. Ilyen a szenior járművek továbbfejlesztésével létrehozott KUPO modell vagy éppen a Mobile Mover (a Mobile Mover az M2 Labo bejegyzett márkaneve) többfunkciós robotizált kocsi is, amit a Suzuki és az M2 Labo közösen fejlesztett ki. Bátran néz szembe az életminőséget javító közlekedési megoldások kihívásaival, amelyek a sokrétűbbé váló ügyféligényeknek köszönhetően kialakuló új piaci szegmensekben várnak  cégcsoportra.

  • Gyártás

A Suzuki 2035-től karbonsemleges üzemekkel szeretne működni Japánban.

  • Suzuki-okosgyárak létrehozása

Az okosgyár kialakításával megmutatja, milyennek kell lennie a gyártási folyamatoknak 2030-ra annak érdekében, hogy világszerte biztosítsa a mobilitást az emberek számára. A Sho-Sho-Kei-Tan-Bi (kisebb, kevesebb, könnyebb, rövidebb, szebb) gyártási filozófiát digitalizációval kombinálva optimalizálja, valamint minimalizálja és egyszerűsíti az adatok, eszközök és az energia áramlását. E kezdeményezések révén lean és karbonsemleges szervezetté válik.

  • Kezdeményezések a japán gyárakban

A kosai üzemben – a Suzuki legnagyobb hazai gyártási központjában – 30 százalékkal csökkenti a festőüzem szén-dioxid-kibocsátását a berendezések megújításával és a festési technológia fejlesztésével az optimális és hatékony energiafelhasználás érdekében. Az üzem zöld hidrogént is előállít megújuló energiaforrások, pl. napenergia felhasználásával. Az így előállított hidrogént a tesztelés alatt álló üzemanyagcellás szállítójárművek esetében már 2022 vége óta használja. 

A hamamatsui üzemben, a Suzuki motorkerékpár-gyártó központjában az eredeti, 2030-as vállalásánál korábban, már 2027-re szeretné elérni a karbonsemleges működést az energiafelhasználás csökkentésével, megújuló energiákkal történő kiváltásával, például a napenergiát termelő létesítmények bővítésével. A hamamatsui üzemben megszerzett tudást felhasználva 2035-re minden japán gyártóegységben szeretné elérni a karbonsemlegességet.

  • Biogáz felhasználása Indiában

Anyavállalatunk a 2030-ig tartó időszakban az indiai piac bővülésére számít, amivel összességében a szén-dioxid-kibocsátás növekedése elkerülhetetlen, miközben az egyes termékekhez kapcsolható szén-dioxid-kibocsátást csökkenti. Egyensúly kialakítására törekszik az értékesítési mennyiség növelése és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése között. Ennek a kihívásnak a leküzdésére a Suzuki egyedülálló megoldása a biogáz előállítása. A biogázt abból a tehéntrágyából állítja elő, ami a tejgazdaságokban képződik, elsősorban India mezőgazdasági területein. A biogáz a Suzuki sűrített földgázzal (CNG) hajtott modelljeiben használható fel, amelyek az indiai CNG-személyautó-piacon mintegy 70 százalékos részesedéssel rendelkeznek.

A biogázzal kapcsolatos tevékenység Indiában nemcsak a karbonsemlegességhez járulhat hozzá, hanem támogatja az indiai gazdaság növekedését és a társadalom életminőségének javulását is. A jövőben ezt a tevékenységet szeretné kiterjeszteni más mezőgazdasági területekre is például Afrikában, az ASEAN-államokban vagy Japánban.

Az indiai személyautó-piac vezetőjeként a feltörekvő országok karbonsemlegességéhez és gazdasági növekedéséhez történő hozzájárulásával a Suzuki törekvései összhangban vannak a Párizsi Megállapodás szándékával, amely egyensúlyt követel meg a fejlett országok és a feltörekvő országok között a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése terén. A Suzuki Motor Corporation hiszi, hogy tevékenységével érdekcsoportjai javát szolgálja világszerte.

  • K+F struktúra és partnerségi együttműködések

A Suzuki-központ, a Yokohamai Kísérleti Laboratórium, a Suzuki indiai K+F központja és a Maruti Suzuki együtt dolgozik majd a fejlesztések hatékonyságáért, megosztva egymással a jövőbeli technológiák, a fejlett technológiák és a tömeggyártási technológiák tapasztalatait. Emellett a Suzuki Innovációs Központ új kapcsolatokat és innovációs lehetőségeket keres annak érdekében, hogy a Suzuki még alaposabban megvethesse a lábát Indiában. Gyártási erőit külső partnerek – start-up cégek, a Suzuki beszállítói köréhez tartozó vállalatok, japán és indiai egyetemek – bevonásával is növelni tudja.

Miközben továbbra is versenytársak vagyunk, elmélyíti az együttműködést a Toyota Motor Corporation vállalatával a fenntartható növekedés és az autóipar előtt álló kihívások leküzdése érdekében. Az együttműködés keretében közösen dolgozik az önvezető autók és elektromos autókban használt akkumulátorok fejlesztésén, az ígéretes feltörekvő országokban történő üzleti terjeszkedésért, az indiai karbonsemlegesség eléréséért, valamint egy újra hasznosításon alapuló, és a környezetet is tiszteletben tartó társadalom kialakításáért.

A 2022-ben létrehozott Suzuki Global Ventures vállalati kockázati tőkealap felgyorsítja a start-up cégekkel való együttműködéseket, áttörve az egyes cégek hagyományos működési keretein. Olyan területeken fektet be a cégcsoport, amelyek megoldással szolgálnak az ügyfelek és a társadalom problémáira, illetve hozzájárulnak a start-upokkal bővülő ökoszisztéma fejlődéséhez. 

  • K+F kiadások, tőkeberuházások

2030-ig összesen 4,5 ezer milliárd jent fektet be, ebből 2 ezer milliárd jent kutatás-fejlesztésbe, 2,5 ezer milliárd jent tőkeberuházásokba, (elektromos akkumulátorgyár, megújuló energiát termelő létesítmények). Ebből a 4,5 ezer milliárd jenből a tervek szerint 2 ezer milliárd jen elektrifikációval kapcsolatos beruházás lesz, ezen belül 500 milliárd jen akkumulátorokkal kapcsolatos beruházás.

2 ezer milliárd jent kutatás-fejlesztésre, azon belül elektrifikációra, biogázra és önvezető autók fejlesztésére fordít.

  • Nettó értékesítési célok

Az értékesítésből származó konszolidált nettó árbevétel a 2022-es a költségvetési évben az előrejelzés szerint 4,5 ezer milliárd jen; a növekedésnek ezzel az ütemével meg tudja haladni a középtávú üzleti tervben 2025-re kitűzött 4,8 ezer milliárd jent. Szeretne a feltörekvő országokkal összhangban bővülni, hozzájárulva növekedésükhöz. Arra törekszik, hogy 2021-ben elért 3,5 ezer milliárd jenes konszolidált értékesítési nettó árbevételt megduplázva 7 ezer milliárd jenes nettó értékesítési árbevételt érjen el 2030-ra.

Miközben százéves fennállása távlatában is példátlan átalakuláson megy keresztül, hisz abban, hogy a Suzuki termékeinek izgalmasaknak, energikusaknak, egyedieknek kell lenniük, még akkor is, ha az egyensúly érdekében a karbonsemlegesség és a feltörekvő országok növekedésének szempontjait is figyelembe kell venni. Személyautóink, motorkerékpárjaink, hajómotorjaink és a szenior elektromos járművek azért élvezik folyamatosan a vásárlók lelkes támogatását, mert gyakorlati hasznuk mellett az érzelmekre is képesek hatni.

A Suzuki munkatársai együttes erővel azon dolgoznak, hogy olyan környezetbarát termékeket és szolgáltatásokat kínáljanak a vásárlóknak, amelyek szerte a világon megkönnyítik számukra a mindennapi életet olyan társként, amely saját életstílusuk kialakítása során mindig mellettük áll, amelyre mindig számíthatnak.