Elindult a Rail Cargo Hungaria 4000. Suzuki irányvonata

Krisztián Róbert, értékesítés és marketing operatív igazgató, a Magyar Suzuki Zrt. igazgatósági tagja és Dr. Kovács Imre, vezérigazgató, a Rail Cargo Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke, ünnepélyesen útjára bocsátották az esztergomi gyárban exportra készült gépkocsikat fuvarozó négyezredik irányvonatot. Az első Suzuki vonat indításának negyedszázados évfordulóján összeállított szerelvény 20 speciális vasúti kocsiján 200 Suzuki jármű utazik a belgiumi Zeebrugge kikötőbe, ahonnan hajók továbbítják az autókat a világ számos országába.

 

Krisztián Róbert az esemény alkalmából hangsúlyozta: „A Magyar Suzuki Zrt. a kezdetekben tervezett 50 ezres gyártókapacitását megsokszorozta az elmúlt negyedszázadban. Az általunk gyártott gépjárművek ma már a világ 128 ország útjain közlekednek, ám ahhoz, hogy ezekre a desztinációkra eljussanak, a kezdetektől szükség volt a Rail Cargo pontos és megbízható szolgáltatásaira.”

Dr. Kovács Imre válaszában kijelentette, hogy a piacvezető társaság büszke arra, hogy 25 éve megszakítás nélkül nyújthat vasúti fuvarozási szolgáltatásokat a Magyar Suzuki Zrt.-nek. „A hagyományos partnerségnek köszönhetően a Rail Cargo Hungaria Magyarország első számú vasúti készautó- fuvarozó specialistájává vált. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Suzuki magas minőségi elvárásainak vasúti fuvarozóként és vasút-logisztikai szolgáltatóként egyaránt a következő években is megfeleljünk”.

Az utóbbi tíz évben a termelés felfutásával a Rail Cargo Hungaria Zrt. szinte naponta indít Suzuki szerelvényeket Esztergomból. Az itt gyártott gépkocsik iránt világszerte megnyilvánuló érdeklődés kielégítése érdekében 2016 első hat hónapjában 2000 vasúti kocsi hagyta el a gyárat, mindegyik vagonon legalább 8-10 autóval. A fejlődésre jellemző, hogy egy év alatt a Suzuki saját gyártású gépkocsi értékesítése a 2014-es 150 578 darabról 181 115 darabra nőtt. A 20 százalékos növekedést a vasúti teherfuvarozásnak is követni kellett.

A Suzukival megrakott vagonok átlagosan 1500 kilométerre továbbítják a kocsikra rakott 180-200 gépjárművet. Esztergomból indulva a legtöbb célállomás valamely nagy európai kikötő: a belgiumi Zeebrugge, a holland Rotterdam és a németországi Lübeck. Itt az autók elhagyják a vonatot és többnyire hajón folytatják útjukat Skandináviába, Ausztráliába, Dél-Amerikába, Taiwanra és Japánba. Nagyon sok Magyarországon gyártott Suzuki gépkocsi jut el rövidebb vasúti szállítással vevőikhez Európa csaknem minden országába.

Az utóbbi évtizedben a Rail Cargo Hungaria 2,6 millió vonatkilométer távolságra indított Suzuki járművekkel rakott vonatokat, a teljesítmény 25 év alatt megközelíti az 5 millió kilométert. A negyedszázad alatt Suzuki járművekkel rakott vasúti kocsik összesen egy 4500 km hosszú szerelvényt alkotnának.