A Real Madrid harmadik alkalommal nyerte meg a Puskás−Suzuki-kupát

A Magyar Suzuki Zrt. és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia által 2008-ban alapított Puskás−Suzuki-kupa idei döntője a frissen elkészült felcsúti Pancho Aréna első hivatalos mérkőzése volt.

Az idei PuskásSuzuki-kupa döntőjét a most átadott Pancho Aréna első hivatalos mérkőzéseként rendezték meg Felcsúton. Április 21-én, húsvéthétfőn a stadion nyitóünnepségének napján felavatták az akadémia névadója, Puskás Ferenc életnagyságú szobrát is.

 

A döntőben a házigazda együttest kis különbséggel legyőző Real Madrid harmadszor hódította el a kupát.

 

A 2008-ban alapított U17-es utánpótlástorna a legendás csatár emlékét őrzi, emellett pedig ösztönözni kívánja a fiatal nemzedéket, hogy felnőttként is éljen egészségesebben, tegye mindennapjai részévé a sportot, a testmozgást.  A Magyar Suzuki Zrt. a kupa névadó szponzoraként büszke a torna egyre növekvő sikerére, élő hagyományára.

[IMAGEGALLERY]