A Magyar Suzuki Zrt. Marine Csoportja idén is csatlakozott a Clean-Up the World kezdeményezéshez

Már hagyomány, hogy a Magyar Suzuki Marine üzletága, csatlakozva az anyavállalat által kezdeményezett Suzuki Clean-Up the World kampányhoz, disztribútoraival és a hajós közösséggel együtt szemétszedésen vesz részt. Az idei szemétszedési akció is jó hangulatban telt a Dunakanyarban.

2010 óta rendezik meg világszerte azt az akciót, melynek keretében a Suzuki Marine hálózat tagjai, illetve disztribútorai, valamint a hajózásban érdekelt közösség megtisztítja közvetlen környezetét a hulladéktól. A Suzuki Clean-Up the World kampány legfőbb törekvése, hogy óvjuk és védjük természetes vizeink ökoszisztémáját, illetve megtisztítsuk azt az egyre nagyobb problémát jelentő, elsősorban háztartási és azon belül is a magas természeti és környezeti kockázatot okozó műanyag hulladékoktól. Tavaly öt kontinensen, 44 országban több mint 2000-en vettek részt a vizek és környékét megtisztító eseményen.
A Magyar Suzuki hajómotoros üzletága is évről évre részt vesz a programban melyet az idén augusztus végére hirdetett meg. Az önkéntesek a Kismaros-Verőce szakaszt, a Dunakanyar egyik legszebb részét tisztították meg a hulladéktól. A jó hangulatú esemény után minden résztvevőt vendégül láttak egy hamisítatlan magyaros ebédre.