2011. július 4. - SAMSUNG CRESCENT RACING - HOPKINS GYŐZÖTT A SNETTERTON 300-ON
John Hopkins, a Samsung Crescent Racing versenyzője egy futamot megnyert ma, egyben pedig dobogón végzett a Snetterton 300 pályaavató versenyén a Brit Superbike Bajnokságban. A mai napon az összes versenyző közül Hopkins szerezte a legtöbb pontot, s ezzel megerősítette pozícióját a BSC tabellán...
A bajnokság 12 fordulójából a hatodik után a Suzuki motorosa 19 pont hátránnyal áll Shane Byrne mögött a második helyen, de ami nagyon fontos: a dobogós helyeket tekintve csak egyetlen pont a hátránya.

Hopkins csapattársa, Jon Kirkham mindkét futamban kerékgondokkal küszködött, de hatalmas akarással felülkerekedve azokon, az első futamban fogcsikorgatva sikerült a hatodik helyen célba érnie (mindössze 5,5 másodperccel a futamgyőztes Hopkins után). A második futamban az újraindítást követően Kirkham megpróbálta lefaragni a lassú rajtból fakadó hátrányát, de végül bukott, és kiesett. Kirkham ezzel a tabella kilencedik helyére esett vissza, de mivel az élen igen szoros a verseny, csupán hét pont választja el a legjobb hatba kerüléstől, vagyis attól a csoporttól, amelybe bekerülők a versenysorozat utolsó három fordulójában a bajnoki címért szállnak majd nyeregbe.
"Nagyon örülök a mai eredménynek. A Samsung Crescent Suzukim szenzációsan ment, és szeretném megköszönni a szerelőcsapatomnak, hogy a jóvoltukból egy olyan motoron versenyezhettem, amelyen teljes magabiztossággal lehet menni a pályán” – mondta John Hopkins a versenyt követően. „Ma hoztuk mi el a legtöbb pontot, és ez segített megerősíteni a pozíciómat az élbolyban. A dobogós pontokat tekintve egyetlen ponttal állok Byrne mögött, ami a bajnokságnak ebben a szakaszában bíztató eredmény.”
„Nagyon élveztem ezt a pályát és remekül éreztem magam a verseny közben. Az összes versenyző azt mondta a forduló előtt, hogy ez az új pálya biztosan szoros és izgalmas versenyt hoz majd – és így is lett. Koccanások is történtek, és Byrne-nek és nekem ez sokba került: elvesztettük a lehetőséget, hogy a második futamban is a győzelemért vetélkedhessünk. Mindkettőnk szempontjából sajnálom, hogy így alakult. Valószínűleg mindketten túlságosan is akartuk a győzelmet, és a pillanat hevében az ember bármit megtesz, hogy sikerüljön.”
„Nem érzem magam valami fényesen most, miután a második futamban buktam a bombatölcsérben” – értékelt Jon Kirkham. „Nehéz nap volt – nem a megfelelő hátsókerék beállítással mentem. Lelkileg most nem vagyok éppen a csúcson, de azért arra is gondolok, hogy ha egy olyan motoron is ilyen közel tudtam végezni az élbolyhoz, ami nem volt tökéletesen kezes, akkor mi lesz, ha megtaláljuk az ideális beállításokat?"
„Fantasztikus volt az első futam. Hopper végig remek köridőkkel bizonyította, hogy sikerült megtalálni a tökéletes beállításokat és a megfelelő gumikat, és végül az övé lett a győzelem” – összegzett Jack Valentine, a csapat menedzsere. A második futamban is egészen addig úgy tűnt, esélye van a győzelemre, amíg ütközéses bukás miatt meg nem állították a verseny. Miután kilenc körre rövidítve újraindították a futamot, teljes lett az őrület, minden kanyarban kőkemény, veszélyes előzésekkel. A győzelmet ezek után nem sikerült megszerezni, de valamennyi vigaszt jelent a dobogós hely.”
"Jon Kirkhamnek nehéz hétvégéje volt. Még nem sikerült olyan tökéletes beállítást találni a számára, mint amilyent Hoppernek, de mindent megteszünk, hogy meglegyen. Az, hogy még így is sikerül a hatba kerülnie, ahogy az első futamban tette, ismét csak a kiváló tudásáról tanúskodik. A második futam újraindítása többe került neki, mint Hoppernek. Az egész hétvégén ekkor sikerült a legrosszabbul a rajtja, és miközben megpróbálta a kevés hátralévő körben ledolgozni a hátrányát, végül bukott. Megértem, hogy elkeseríti a dolog, de biztosan érzem, hogy amint sikerül megoldanunk a kerékbeállításait, újra a dobogón látjuk majd.
"Nagyon várjuk a két hét múlva sorra kerülő Oulton Park-i versenyt – második alkalommal versenyzünk ott, és Hopper ott nyert először. Bízunk az újabb dobogós helyekben, sőt, az újabb győzelmekben!"
MCE Insurance British Superbike Bajnokság
Az első futam eredményei:
1. John Hopkins (Samsung Crescent Racing Suzuki)
2. Tommy Hill (Swan Yamaha) +0,274mp
3. Shane Byrne (HM Plant Honda) +2,966mp
4. Michael Laverty (Swan Yamaha) +3.638mp
5. Ryuichi Kiyonari (HM Plant Honda) +4,199s
6. Jon Kirkham (Samsung Crescent Racing Suzuki) +5,505mp
7. Josh Brookes (Relentless Suzuki) +10,427mp
8. Chris Walker (Pr1mo Racing Kawasaki) +11,572mp
9. Loris Baz (Motorpoint Yamaha) +11,792mp
10. Peter Hickman (Tyco Honda) +13,909mp
A második futam eredményei:
1. Ryuichi Kiyonari (HM Plant Honda)
2. Josh Brookes (Relentless Suzuki) +0,810s
3. John Hopkins (Samsung Crescent Racing Suzuki) +1,518s
4. Shane Byrne (HM Plant Honda) +3,550s
5. Michael Laverty (Swan Yamaha) +4,189s
6. Martin Jessopp (Rapid Solicitors-Bathams Ducati) +9,648s
7. Loris Baz (Motorpoint Yamaha) +9,815s
8. Chris Walker (Pr1mo Racing Kawasaki) +16,360s
9. Ian Lowry (Buildbase BMW) +18,208s
10. Jake Zemke (WFR Honda) +20,148s
DNF: Jon Kirkham (Samsung Crescent Racing Suzuki)
A bajnoki pontverseny állása:
1. Shane Byrne (HM Plant Honda) 201
2. John Hopkins (Samsung Crescent Racing Suzuki) 182
3. Tommy Hill (Swan Yamaha) 140
4. Ryuichi Kiyonari (HM Plant Honda) 120
5. Michael Laverty (Swan Yamaha) 119
6. Josh Brookes (Relentless Suzuki by TAS) 91
9. Jon Kirkham (Samsung Crescent Racing Suzuki) 84





