2010. október 11. - MEGVAN A MÁSODIK BAJNOKI CÍM IS!

A tavalyi évvel ellentétben idén mindkét kiemelt versenyzőnk bajnok lett kategóriájában. Kispataki Viktor után Adorján Tamás is bajnok lett az OB utolsó fordulóján…


A tavalyi évvel ellentétben idén mindkét kiemelt versenyzőnk bajnok lett kategóriájában. Kispataki Viktor után Adorján Tamás is bajnok lett az OB utolsó fordulóján…

 

A sorozat eddigi futamai bővelkedtek izgalmakban, mely a tét fokozódásával az utolsó versenyre csúcsosodott ki.

 

Szezonzáró futamához érkezett a Magyar Bajnokság versenysorozata, melynek utolsó futamát a Road and Ride- Pirelli kupával együtt a Hungaroringen rendezték meg. Az utolsó összecsapás tétje nem volt csekély, hisz a 750-es kategóriában itt dőlt el Adorján Tamás megvédi-e tavalyi bajnoki címét.

 

Kispataki Viktor utolsó versenyének nem volt már ennyire komoly tétje, őt már az előző futamon bajnoknak avathattuk, hiszen olyan toronymagasan vezetett a pontversenyben, hogy az utolsó versenyen már el sem kellett volna indulnia.

 

Kispataki Viktor:

 

"Magabiztosan és tét nélkül állhattam a 2010-es versenyszezon utolsó versenyének rajtrácsán az első helyen, hiszen az edzésidőm kimagaslóan jobb volt a mezőnynél, valamint ezévben már az előző futamon elég volt a pontszámom a Magyar Bajnoki címhez. A szabadedzéseken volt egy kis gond a motorral, de a csaptnak ezt az időmérőre már sikerült kiküszöbölnie. A hideg idő és a hideg aszfalt ellenére életem legjobb köridejét sikerült teljesítenem (1:51,5) a Hungaroringen. Úgy érzem csúcsformában vagyok, ami nagyban köszönhető annak, hogy ez évben három hosszútávú világbajnokságon vehettem részt."

 

Tamás az előző futamon aratott győzelmével átvette ugyan az első helyet, de a 3 pont előny még nem volt elég ahhoz, hogy nyugodtan hátradőljön, neki mégegyszer meg kellett küzdeni az első helyért ahhoz, hogy az év végi díjkiosztón a 750 es kategória legjobbjaként ünnepelhessük.

 

A mindent eldöntő futamot komoly felkészülés előzte meg, amit nem csak a bajnoki cím megvédése miatti stressz nehezített, hanem az utolsó eső menés okozta mély nyomok, ahol Tamás nem úgy tépte a gázt ahogy tőle mindig elvárjuk. Csütörtöktől „kiköltözött” a pályára és próbálta megkeresni az esős futamon elveszett másodperceket. Szerencsére meglett mind és 1:55,9-es idejével sikerült a 750-es kategória élére, ezresekkel közös rajtrács 5. rajtkockájába kvalifikálnia magát. A nagy ellenfél Jasensky Tomas kézsérülése miatt nem úgy teljesített, ahogy ezt Tőle megszoktuk. Bár a kategória második helyéről rajtolt a futamon csak hatodikként futott be.

 

A rajtot követően Viktor az élre állt, előnyét folyamatosan növelve a12 körös verseny végére 23 mp-es előnnyel nyert Juhász Dávid előtt. Legjobb körideje a hűvös idő ellenére 1:51:549 volt, ami kitűnő eredmény. Tamás szintén meggyőző előnnyel ért célba, több mint 36 mp-et vert a második helyezett 750-re. Versenyben futott legjobb ideje 1:56:178 volt. Láthatóan arra törekedett, hogy az open osztály versenyzőivel felesleges csatározásokat kerülve tisztán motorozzon.

 

Adorján Tamás:

 

„Örülök a végeredménynek, nagy megkönnyebbülés túl lenni ezen a futamon. Egy héttel ezelőtti edzésen még gondban voltam, nem voltak a köridők megnyugtatóak. A GSX-R Klubos esős versenyek miatt lelassult a ritmusom és nehezen találtam vissza. Az időmérőn sikerült 55-ös időt futni, ami ebben a hidegben már engem is megnyugtatott kicsit. A versenytaktika nem is lehetett más, mint jó rajt után egy biztonsági motorozással távol maradni minden harctól, nehogy bukás legyen a vége. Fő riválisom Jasensky Tomas - mint én tavaly – sérülten motorozott, egy esélye volt a címre, ha nem tudom befejezni a versenyt. Talpon maradtam, az ezresek közül is csak öten végeztek előttem, egy jól sikerült versennyel zártam a nem ennyire problémamentes szezont. Köszönettel tartozom a támogatóimnak, csapatomnak és a családomnak is!”

 

Adorján Tamást az alábbi támogatók segítették a 2010-es bajnoki cím elérésében: Full-Gas, Magyar Suzuki, Pirelli, Bódis, Kombitransport FS, Grape Solutions, Elefánt Patika és a Novopharma.


 

 

 

 

TAMOP
TAMOP