2010. április 16. - 2010-BEN IS GSX-R KLUB KUPA

PÁLYAMOTOROZÁS - amatőr versenyek, hölgyeknek is - kedvező áron a Hungaroringen...


Immár nyolcadik éve rendezi a GSX-R Klub pályanapjait és versenyeit.

 

Az idei szezonban ismét apró újításokkal próbáljuk még szélesebb kör számára vonzóvá tenni rendezvényeinket. Idén újra lesz pártoló verseny a már megszokott GSX-R 600, 750 és Open géposztályok mellett. Ismét együttműködünk a V2 Kupa szervezőivel, sőt a tavaly bevezetett hölgy értékelést is megtartjuk.

 

Így 2010-ben minden pályamotoros megtalálhatja számítását, hiszen lesznek versenyek nem csak GSX-R-ekkel indulóknak, hanem bármely márka ridereinek. Akiben viszont még nem munkál annyira a versenyszellem, vagy az első futam előtt csak rutint akar gyűjteni, az sem csalódik, hiszen 2 óra szabad motorozáson vehet részt a délelőtti órákban, sebesség szerinti csoportbontásban.

 

Az első pályanapon - április 16-án - a délelőtti szabad motorozásokat a versenyek szabad,- majd időmérő edzései követik. Először a GSX-R open majd a 600-as géposztály fog rajthoz állni. Őket a V2 kupa versenyzői követik, végül pedig a pártolók - vagyis minden nem Suzuki GSX-R-el rajthoz álló versenyző következik - a hölgyekkel együtt. Tehát idén a hölgy versenyzők részére sincs márkamegkötés. Természetesen őket a pártolóktól külön díjazás várja a szebbik nemükre való tekinettel.

 

A nap végén ismét a szabad motorozásé a főszerep, közel egy órát lehet még körözni. A díjkiosztókkal zárjuk a napot. Azért hogy sokan tapsoljanak a díjazottaknak, ajándékcsomagot sorsolunk ki a nap résztvevői között, de csak az kapja meg, aki jelen van!

 

A verseny kiírása
A nap pontos időterve
A részvételi díjakat ITT találod
A kupasorozat alapkiírása

TAMOP
TAMOP