2011. október 3. - SUZUKI MOTOROS ÉRDEKESSÉGEK A FRANKFURTI AUTÓKIÁLLÍTÁSON
A világ legnagyobb autókiállításaként emlegetett, kétévente megrendezésre kerülő frankfurti IAA az autósok mellett a kétkerekű járművek szerelmeseinek is tartogat meglepetéseket.
Így az autóipar őszi seregszemléjén a Suzuki standjára látogató motorosok sem rohanhattak tovább a Swift Sport szemrevételezése után, hisz a márka motorkerékpárok számára kialakított kiállítóterében egymást érték az érdekesnél érdekesebb széria és tanulmánymodellek.
A jövő évi szériamodellek közül itt mutatkozott be az AN 400 frissített, esetünkben matt feketére fényezett változata, a GSR 750 frissítése valamint a GSX-R 750 kizárólag versenypályákra szánt verziója.
Ugyancsak szériaérettnek tekinthető a Burgman FC – a világ első európai általános típusbizonyítvánnyal (WVTA) rendelkező üzemanyagcellás járműve, mely szinte csak a megfelelő hidrogénellátó infrastruktúra kiépítésére vár környezetkímélő hódítóútjának megkezdéséhez.
A legnagyobb tolongás azonban minden kétséget kizáróan a két tanulmányként bemutatott modell körül alakult ki, melyek közül az első a svájci importőr valamint a Moto Virus tuning-műhely közreműködésében született VIRUS GSX-R 1000. A meztelenre vetkőztetett, majd a GSR 750 stíluselemeivel felépített ezer köbcentis sportgép teljesítményfojtás nélkül várja a magas kormány és az orkánerejű menetszél szerelmeseit.
Hasonló népszerűségnek örvendett a mindössze pár hónapja debütált V-Strom ABS alapjaira épített URBAN-X-OVER V-Strom 650 ABS. A meghökkentően agresszív tanulmánymodell a Suzuki és a Touratech szoros közreműködésének eredménye és egyben bizonyítéka az apró módosítások és kiegészítők erejének. Az eredmény több mint meggyőző és tovább erősíti a V-Strom közismert sokoldalúság-imidzsét, ezúttal az egyénre szabhatóság és kreativitás irányában.





