2011. október 10. - BRITISH SUPERSPORT – A SUZUKI MEGNYERTE A BRITISH SUPERSPORT BAJNOKSÁGOT!

(Team Suzuki sajtóiroda - október 10.) Alastair Seeley és a Relentless Suzuki by TAS Racing nyerte a 2011-es British Supersport Bajnokságot. Az észak-írországi székhelyű csapat ezzel immár az eddigi hét szezonjából harmadszor szerezte meg a Brit Supersport bajnoki címet. A mai verseny egyben a bajnokság eddigi történetének legszorosabb végső párharcát hozta: az összesen 24 futamból álló sorozatban Seeley végül egyetlen pont előnnyel végzett az élen a Brands Hatch-i zárófutam után.


Az ulsteri versenyző legfőbb vetélytársától, Ben Wilsontól 11 ponttal lemaradva vágott neki a mindent eldöntő vasárnapi csatának egy szombaton bukás után. A változó időjárási viszonyok között lefutott verseny első, esőáztatta futamában Seeley szoros versenyben a második, Wilson pedig a negyedik helyen futott célba, ezzel négy pontra csökkent a különbség kettejük között.



Az utolsó futamban Seeley az első sorból rajtolt azzal a tervezett taktikával, hogy egyetlen pillanatnyi pihenőt sem enged majd Wilsonnak. A szezon kezdetétől folyó párbajuk során mindketten kilenc győzelmet szereztek, és a záró fordulóra szép számmal összegyűlt Brands Hatch-i nézők az elejétől biztosak lehettek benne, hogy látványos hajrában dől majd el a hétvégi verseny, és egyben bajnoki cím sorsa.



A futam elején Wilson vezetett, de miután Seeley-nek sikerült átvennie a vezetést, egyértelművé vált, hogy itt aznap nem nyerhet más. Seeley és az új GSX-R600-as ezzel megszerezte az idénybeli tizedik futamgyőzelmét és a British Superbike bajnoki címet. A hét végén kétszer is a Suzuki versenyzőjének neve mellé írták ki a legjobb köridőt, és a Brands Hatch GP új körrekordját is felállította.



„Véget ért a szezon és a Brit Bajnokság. Philip és Hector idén is meghívott a csapatba, és kaptam egy hihetetlen, vadonatúj GSX-R600-ast. Csodálatos eredményt sikerült elérnünk együtt nekem, a csapatnak és a szponzoroknak” – mondta Alastair Seeley a versenyt követően. „Hatalmas élmény volt az egész szezont végigversengeni Bennel; rettentően izgalmas volt mindkettőnknek, és biztos vagyok benne, hogy a szurkolóknak is. Az egész szezonban egy pillanatnyi szuszt sem engedtünk egymásnak. Kimondhatatlanul örülök, hogy győztem, ezt ma este egy kis bulival meg is ünnepeljük, aztán jöhet a Sunflower, és végül egy kis pihenés Ausztráliában.”



„Amikor vasárnap reggel meghallottam, hogy esni kezd az eső, tudtam, hogy itt a nagy esély. Okosnak kellett lennem az első futamban, nem volt szabad semmilyen fölösleges kockázatot vállalnom, és bár volt pár pillanat, amikor az élen mentem, végül egy biztonságos második hellyel sikerült zárnom. Az utolsó futamban Ben megpróbált lerázni, de sikerült tartanom vele az iramot, és ráéreznem, hol tudok én gyorsabb lenni. Annak alapján, amilyen iramban mentünk végig a hét végén, tudtam, hogy le tudom hagyni.



Amikor az élre kerültem, és láttam, még mindig tudok gyorsulni, megnyugodtam. Attól fogva a saját tempómban mehettem, sikerült csúcsidőket hoznom, és megszereznem a második bajnoki címemet ennél a csapatnál. Mindenkinek szeretném megköszönni a fáradhatatlan munkát, amivel egész évben támogattak."



„Eseménydús, fordulatokban bővelkedő szezon volt, és hatalmas öröm, hogy a GSX-R600-assal mindjárt a megjelenésének évében megnyertük a British Supersport Bajnokságot – értékelt Philip Neill, a csapat menedzsere. „Vadonatúj motorokkal nem szoktak bajnokságot nyerni, de kitűnő háttércsapat segítette a munkánkat, és persze Alastair Seeley teljesítménye tette fel mindenre a koronát. Ismét megmutatta, milyen hihetetlenül okos, taktikus versenyző, amire már csak azért is különösen nagy szükség volt, mert szombaton egy apró hibával még nehezebbé tette a saját dolgát.”



Szerintem nagyon méltányos, hogy végül egyetlen pont döntött közötte és Ben között, mert Ben is fantasztikus teljesítményt nyújtott az egész szezonban. Nagyon boldogok vagyunk, hogy az élen végeztünk. Rettentő komoly csapatmunka áll emögött, és szeretnék ezúton is köszönetet mondani a csapat minden tagjának az idényben végzett remek munkájáért, és természetesen a Suzukinak, a Relentlessnek és minden hűséges partnerünknek, akik folyamatosan támogattak bennünket."



A British Supersport Bajnokság vasárnapi első futamának eredményei:

1. Jack Kennedy (Colin Appleyard/ Macadam Racing Yamaha)
2. Alastair Seeley (Relentless Suzuki by TAS) +0,157mp
3. Christian Iddon (Oxford TAG Triumph) +2,399mp
4. Ben Wilson (Gearlink Kawasaki) +4,230mp
5. Paul Young (Oxford TAG Triumph) +6,714mp


A British Supersport Bajnokság utolsó futamának eredményei:

1. Alastair Seeley (Relentless Suzuki by TAS)
2. Ben Wilson (Gearlink Kawasaki) +2,384mp
3. Jack Kennedy (Colin Appleyard/Macadam Racing Yamaha) +5,585mp
4. Christian Iddon (Oxford TAG Triumph) +5,773mp
5. Luke Stapleford (Profile Bournemouth Kawasaki) +13,041mp


A British Supersport Bajnokság végeredménye:

1. Alastair Seeley (Relentless Suzuki by TAS) 450
2. Ben Wilson (Gearlink Kawasaki) 449
3. Billy McConnell (Oxford TAG Triumph) 254
4. Paul Young (Oxford TAG Triumph) 237
5. Sam Warren (Seton Interceptor Yamaha) 191
6. Christian Iddon (Oxford TAG Triumph) 191

TAMOP
TAMOP