2011. július 3. - ROCKSTAR ENERGY SUZUKI WORLD MX1 - RAMON ÖTÖDIK LETT, DESALLE MENTETTE A MENTHETŐT
A Rockstar Energy Suzuki World MX1 mindkét versenyzője a legjobb hét között végzett ma a Svéd Nagydíjon, amelyet az uddevallai pályán zsúfolt lelátók előtt, tikkasztó melegben rendztek. A mai verseny a FIM Motocross Világbajnokság 15 fordulója közül a hetedik volt...
Steve Ramon az összesítésben ötödik lett, Clement Desalle pedig hősies küzdelem után, sérült vállakkal és térddel, valamint vágott sebbel bal kezén a hetedik helyen végzett a vasárnapi összesített tabellán.
Mintegy 24 ezer néző sereglett össze, és próbált olyan helyet találni a kövekkel borított, tágas domboldalon, ahonnan jó rálátás nyílik a pályára. Madártávlatból szemlélhették a kanyargós, porlepte pályát: a finom homok vékony rétegben fedte a kemény talajt, ami a verseny folyamán igencsak megdolgoztatta a kerekeket és komolyan próbára tette a motorok beállításait.

Ramon most hatodszor versenyzett Uddevalában, és szerette volna megszerezni az ötödik dobogós helyezését ezen a pályán, de ezúttal végül trófea nélkül tért haza Svédországból. A belga versenyző az első futam második kanyarjában fennakadt a bukott Antonio Cairoli-ban, a második futam elején pedig nem tudott az élbolyban maradni. A korábbi világbajnok az első futamban izgalmas küzdelmet folytatott öt társával a harmadik helyért, és végül hatodikként haladt el a kockás zászló mellett. A következő futamban ötödik lett.
Clement Desalle-nak nem volt könnyű hétvégéje, alig egy héttel azután, hogy kificamította a jobb vállát. Az egyik előfutamban bukott az első kanyarban, majd később újabb balesetet szenvedett, s a bal válla is megsérült, így a továbbiakban visszafogott versenyzésre kényszerült. Végül a tizenkilencedik helyről rajtolhatott a döntőben. A bemelegítés közben is bukott, és ettől a jobb térde is megrándult. A nehézségek dacára a 23 éves versenyző folyamatosan a legjobb tíz között volt, sőt, az első futamban ugyanabban a csatában küzdött, amelyben Ramon is, és végül nyolcadik lett. A második futamban kiegyensúlyozott, nyugodt motorozással a hetedik lett.
Desalle a harmadik forduló óta vezette a FIM MX1 Világbajnokság tabelláját, de most sajnos fel kellett adnia ezt a pozícióját, és jelenleg 10 pont hátránnyal a második helyen áll. Ramon a kilencedik – őt 11 pont választja el az előrelépéstől.
A következő két hétben a Rockstar Energy Suzuki World MX1 először a német, majd pedig a lett nagydíjon áll rajthoz.
„Jó érzéssel tekintek vissza a mai napra. Sikerülhetett volna egy kicsit jobban is, de alapjában véve elégedett vagyok” – értékelte a futamokat Steve Ramon. „Valamivel jobbak is lehettek volna a rajtjaim, az első futam második kanyarjában történt bukásom következtében pedig kisodródtam, és több hellyel visszaestem. Attól kezdve nem volt könnyű dolgom. Akik az élen vannak, nagyon gyorsan mennek. Jó ritmusban motoroztam, és keményen küzdöttem, hogy előbbre kerüljek, amennyivel csak lehet. A második futamban az elejétől kezdve jól éreztem magam, és csak kevés ellenféllel kellett megharcolnom. A vége felé egy kicsit elfáradtam, de a sebességem még akkor is jó volt. Úgy érzem, csak nagyon kevés hiányzik, hogy közelebb kerüljek a dobogóhoz, és a mostani eredményemből önbizalmat merítek a következő két nagydíjra."
„Pénteken még nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán indulni tudok. A tervünk csak annyi volt, hogy majd meglátjuk, hogy mennek a dolgok szombaton. Az első edzőkörben furán éreztem magam, de a következőben már jobban” – mondta Clement Desalle a verseny után. „Az előfutamban aztán ráestem a sérült jobb vállamra, és ettől valószínűleg egy kicsit feszült lehettem a továbbiakban. Annyira kínosan próbáltam óvni a jobb vállamat, hogy figyelmetlenül belefutottam egy nagy bukkanóba, és a bal is megsérült. A végén jobban fájt a bal, mint a jobb! A vasárnapi bemelegítésnél ismét buktam, és valami gond lett a térdemmel. A bemelegítés után már egyszerűen nem értettem, mi történik velem. Úgy tűnik, igaz a mondás, hogy a baj csőstül jön. Végül azért elindultam, mert szerettem volna a lehetőségekhez képest a maximumot kihozni magamból, és végül egy nyolcadik és egy hetedik helyet sikerült elhoznom. Ezzel szereztem pár pontot, de nagyon nem vagyok elégedett, mert ennél sokkal magasabban van a léc. Nem volt jó hetem, nehezen fogadom el az ilyen helyzeteket, mint a mostani. A Német Nagydíj előtt szeretnék egy kicsit kikapcsolódni, és a megfelelő lelki állapotba kerülni."
MX1 1. futam:
1. Steven Frossard (francia, Yamaha), 40:31,725;
2. Jevgenyij Bobrisev (orosz, Honda), +0:03,878;
3. Xavier Boog (francia, Kawasaki), +0:19,528;
4. Ken de Dycker (belga, Honda), +0:22,934;
5. Antonio Cairoli (olasz, KTM), +0:26,510;
6. Steve Ramon (belga, Rockstar Energy Suzuki World MX1), +0:28,680;
7. Maximilian Nagl (német, KTM), +0:31,095;
8. Clement Desalle (belga, Rockstar Energy Suzuki World MX1), +0:44,450;
9. Rui Goncalves (portugál, Honda), +0:46,533;
10. Gregory Aranda (francia, Kawasaki), +0:52,804.
MX1 Moto2:
1. Steven Frossard (francia, Yamaha), 38:56,345;
2. Antonio Cairoli (olasz, KTM), +0:09,943;
3. David Philippaerts (olasz, Yamaha), +0:15,445;
4. Jevgenyij Bobrisev (orosz, Honda), +0:21,117;
5. Steve Ramon (belga, Rockstar Energy Suzuki World MX1), +0:23,148;
6. Ken de Dycker (belga, Honda), +0:25,636;
7. Clement Desalle (belga, Rockstar Energy Suzuki World MX1), +0:27,171;
8. Rui Goncalves (portugál, Honda), +0:30,203;
9. Jonathan Barragan (spanyol, Kawasaki), +0:32,776;
10. Maximilian Nagl (német, KTM), +0:33.844'
MX1 összesített eredmény:
1. Steven Frossard (francia, Yamaha), 50 pont;
. Jevgenyij Bobrisev (orosz, Honda), 40 p.;
3. Antonio Cairoli (olasz, KTM), 38 p.;
4. Ken de Dycker (belga, Honda), 33 p.;
5. Steve Ramon (belga, Rockstar Energy Suzuki World MX1), 31 p.;
6. Xavier Boog (francia, Kawasaki), 30 p.;
7. Clement Desalle (belga, Rockstar Energy Suzuki World MX1), 27 p.;
8. David Philippaerts (olasz, Yamaha), 26 p.;
9. Rui Goncalves (portugál, Honda), 25 p.;
10. Maximilian Nagl (német, KTM), 25 p.
Az MX1 Világbajnokság jelenlegi állása (a 15-ből 8 forduló után):
1. Antonio Cairoli (olasz, KTM), 322 points;
2. Clement Desalle (belga, Rockstar Energy Suzuki World MX1), 312 p.;
3. Steven Frossard (francia, Yamaha), 300 p.;
4. Maximilian Nagl (német, KTM), 250 p.;
5. Jevgenyij Bobrisev (orosz, Honda), 244 p.;
6. David Philippaerts (olasz, Yamaha), 225 p.;
7. Rui Goncalves (portugál., Honda), 217 p.;
8. Xavier Boog (francia, Kawasaki), 191 p.;
9. Steve Ramon (belga, Rockstar Energy Suzuki World MX1), 180 p.;
10. Jonathan Barragan (spanyol, Kawasaki), 176 p.





