
2011. október 21. - A CRESCENT SUZUKI 2012-BEN RÉSZT VESZ A WORLD SUPERBIKE BAJNOKSÁGON
(Team Suzuki sajtóiroda - október 21. ) – A dél-angliai központú Crescent Suzuki Superbike csapata bejelentette, hogy részt vesz a 2012-es World Superbike Bajnokságban.
A Crescent motorkereskedése 1963 óta árul Suzuki motorkerékpárokat, és 1996 óta vesz részt a British Superbike Bajnokságokban (WSC). A Crescent Suzuki csapata mind a Supersport, mind pedig a Superbike osztályban többször nyert már bajnokságot, idén pedig az amerikai John Hopkins – és ezzel a Crescent Suzuki csapata – lélegzetelállító döntő futamban, minden idők legkisebb különbségével maradt le a 2011-es British Superbike bajnoki címről. Az évek során a csapat szabadkártyás résztvevőként is többször állt a World Superbike dobogóján, és az idei silverstoni versenyen Hopkins megszerezte a pole pozíciót, azaz az első helyről való startolás jogát is.
A Crescent Suzuki a jövő évi WSC-ben is ugyanazt a stratégiát követi majd, amit eddig minden szezonban: a lehető legjobb versenyzőkkel, legjobb háttérszemélyzettel és legjobb technikai eszközökkel a lehető legjobb eredményt kívánja elérni. A csapat szilárd meggyőződése, hogy a megfelelő további fejlesztésekkel a Suzuki GSX-R1000-es sikerre viszi majd a csapatot a legjobbak közt.
A Crescent határozott célja az is, hogy partnereinek kereskedelmi sikereihez hozzájáruljon – a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt.
A Crescent Suzuki a 2012-es World Superbike Bajnokság kampánya idején, a megfelelő időben hozza majd nyilvánosságra a csapattagok névsorát, és nevezi meg kereskedelmi partnereit.




