2011. július 13. - KÉKPÁNTLIKA VITORLÁS VERSENY - BALATON

A VVSI-Suzuki Marine Sailing Team Vitorlás csapata a tavalyi év után idén is részt vett a Kékpántlika nevű túraversenyen a Balatonon. A versenyzők már tavaly is nagyon élvezték ezt a megmérettetést, bár akkor a szél nem igazán volt kedvező számunkra, mégis mindenki boldogan tért haza.


Az idei évben már nagyon vártuk a Pántlikát. Kedden este éppen pakoltunk fel az utánfutóra, amikor egy vadonatúj Suzuki Kizashi gurult be a kapun. Mindenki nagy meglepetésre kiderült, hogy másnap ezzel az autóval megyünk le Balatonfüredre, a verseny helyszínére. Szerda hajnalban a versenyzők izgatottan ültek be az autóba. 9 óra körül büszkén szálltunk ki a Kizashiból és már mentünk is a hajóinkhoz.

 

A versenyre való benevezéskor még ajándékokat is kaptunk. A verseny rajtja a Balatonfüred előtti vízterületen volt. 118 kishajó állt a starthoz és várta az indítást. Beaufort-skála szerinte kettes szél fújt, bár ez a verseny közepe táján szinte el is állt egy fél órára. A pálya az előző évekhez hasonlóan Balatonfüred-Tihany- Hajógyári öböl-Balatonfüred volt. Az első hajó 1 óra 7 perc alatt tette meg a távot. Hajóosztályonként nagy verseny és a tanult taktikázások folytak a helyezésekért.

 

Szépen lassan az összes hajó befutott. A versenyzők összepakolták a hajójukat, megebédeltek, fürödtek és várták a díjkiosztót.

 

Tőlünk, mint már tavaly is Szabó Balázs állt a dobogó legfelső fokára Laser 4.7-es hajóosztályban. Balázs kitűnően versenyzett és egy rajt-cél győzelmet aratott.

 

Optimist hajóosztályban sem maradtunk le, sőt, Ifi nőiben Soltész Hanna vette át az elsőnek járó díjat! Délután már nagyon nagy nyüzsgés volt a Magyar Vitorlás Szövetség Balatonfüredi kikötőjében, mivel, már minden nagyhajós készült a 43.Kékszalag Túraversenyre, aminek másnap reggel 9-kor volt a rajtja.

 

A díjkiosztó után még egy vacsorára invitálták a versenyzőket. A finomságok után a csapat indult is haza.

 

Gratulálok a résztvevőknek !

 

További jó szelet !

 

Muck Zsófia

A VVSI-Suzuki Marine Sailing Team Csapat tagja

 

TAMOP
TAMOP