Az egymilliomodik Suzuki a Csodák Palotájában

El tudja képzelni, milyen lehet fél kézzel a földről megemelni egy autót, amely több mint egy tonnát nyom? S mindehhez nem szükséges a világ legerősebb embere! A közlekedést fókuszba állító, „Haladóknak" mottójú kiállításra a Csodák Palotája mérnökei olyan okos szerkezetet terveztek, amelynek segítségével még egy kisgyerek is képes levegőbe emelni egy autót. S hogy az attrakció még különlegesebb legyen, a Magyar Suzuki felajánlotta egymilliomodik Esztergomban gyártott gépkocsiját, a 2007. október 6-án készült fehér, ötajtós 1.3 GLX Swiftet. A vállalat ezzel is támogatni kívánja a nemes célt, hogy könnyedén, érthető módon hozzuk közel a fizikát mindazokhoz, akiket érdekel a technológia, s persze azokhoz is, akiket egyébként nem nyűgöz le a tudomány világa.

A Csodák Palotája interaktív tudományos-technológiai központ: nem csupán a gyerekeknek, de a felnőtteknek is lehetőséget kínál, hogy a számos technológiai és tudományos kezdeményezést, valamint az eszközök tárházát játékos módon tanulmányozhassák. A „Haladóknak" mottó több gondolatot is takar: egyfelől arra utal, hogy az eszközök a közlekedésre, haladásra koncentrálnak, földön, vasúton vagy éppen levegőben, másrészt emlékeztet a haladásra, fejlődésre, amely a Csodák Palotája fennállásának 13 éve alatt végbement, s amelynek eredménye a jelenlegi professzionális színvonal. Mindemellett a központ főbb céljai nem változtak - továbbra is az a legfontosabb, hogy közelebb hozzák a tudományt a látogatókhoz, s hogy megmutassák: a tudomány világa izgalmas és megérthető.

 

„A kiállítás alapgondolata, a „haladás" a Magyar Suzukira éppúgy igaz, hiszen a vállalat is maga mögött tudhat néhány fontos mérföldkövet történetének 18 éve alatt" - mondta Dr. Urbán László, a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyettese. Az alapítás után 4 évvel készült el a százezredik gépjármű az esztergomi üzemben. A gyártásban végbemenő folyamatos kapacitásbővítés, valamint az ezzel párhuzamosan növekvő exporttevékenység eredményeként 2002-ben már a félmilliomodik Suzuki gördült le a gyártósorról. 2006-ban a vállalat dupla jubileumot ünnepelhetett: fennállásának 15. évfordulóját és az egymilliomodik legyártott gépkocsit, egy Swiftet. Azóta további beruházások történtek, mind a technológia, mind az emberi erőforrás területén: ezek tették képessé a vállalatot arra, hogy 2008-ban több mint 281.000 autót gyártson, ami naponta körülbelül 1100 gépkocsit jelent. Napjainkban a hegesztőüzemben közel 700 robot végzi a ponthegesztési műveleteket, s a cél bizonyos tevékenységek teljes automatizációja az alkalmazott csúcstechnológia segítségével.

 

Az egymilliomodik Swift paraméterei

 

Hosszúság (mm)                                               3695

Szélesség (mm)                                                1690

Magasság (mm)                                                 1500

Tengelytávolság (mm)                                         2380

Nyomtávolság  - elöl (mm)                                  1470

                         - hátul (mm)                              1480

Alvázmagasság (mm)                                         140

Legkisebb fordulási sugár (m)                              4,7

Ülések száma (fő)                                              5

Üzemanyagtartály (liter)                                      45

Csomagtér lehajtott üléssel (liter)                        562

Csomagtér felemelt üléssel (liter)                         213

Tömeg                                                              1060 kg

 

Hengerek száma                                                4

Szelepek száma                                                16

Lökettérfogat (cc)                                               1328

Furat x löket (mm)                                             78,0x69,5

Sűrítési arány                                                    9,5

Maximális teljesítmény (kW(LE)/ford.)                  68/(92)5800

Maximális nyomaték (Nm/ford.)                           116/4200

Befecskendezés                                                hengerenkénti

EU-emissziós norma                                          EURO 4

TAMOP
TAMOP