2008 július 15. - Szombathely Rallye - Mindenki célban!
A körülmények ismeretében már az is nagy szó, hogy a Tenkes Rallye Team által felkészített valamennyi, szám szerint négy N2-es Suzuki Swift célba ért a Szombathely ralin, de ha mindehhez azt is hozzá tesszük, hogy a kategória győzelmet is mi szereztük meg, akkor ez már valóban vágyak netovábbja.
Szakadó eső, térdig érő sár, dagonya, kiszámíthatatlan pályák, vagyis olyan körülmények fogadták az első osztályú rali mezőnyét, amire rég volt példa. Azt már kezdi mindenki megszokni, hogy az idén minden verseny esős, ez azonban túltett mindenen.
Legnagyobb ellenfeleink, a Hondákkal versenyző párosok labdába se rúgtak Szombathelyen. A Zagyva-Tisch kettős a félidőben is az első helyen állt, és ez mit sem változott a verseny végéig.
Zagyva Lajos: - Korábban is Suzukival versenyeztem, és amikor kínálkozott ez a lehetőség, azonnal igent mondtam. Egy kiszakadt lengéscsillapítón kívül semmi gondunk nem volt, de azt a hibát is gyorsan orvosolta a csapat. Az Ignist én gyorsabbnak éreztem, de csalóka az érzés, hisz a Swifttel versenyképesek tudunk lenni a Hondákkal, sőt rettegett ellenfeleinket le is tudtuk győzni. Egyedül azt sajnáltam, hogy Nagyváradi Zsolti nem volt köztünk, vele szívesen megmérkőztem volna.
A Suzuki Swift az idén először nyert bajnoki futamot, a Sós-Nacsa-Labát kettős pedig első ízben ért célba. Tizenkét másodperccel maradtak le a második helyről, de ennek a történetnek sora van. Az eslő nap ugyanis a rajt előtti állomáson a navigátor kiszállt, hogy leellenőrizze a keréknyomást, és ez tilos. Emiatt kaptak két perc büntetést.
Sós-Nacsa Gábor: - A rutintalanságunk okozta ezt a hibát, de ebből is tanultunk. Zagyva magasra tette a lécet, de nem is igazán foglalkoztunk az ő eredményeivel, sokkal inkább magunkra figyeltünk, hiszen a harmadik versenyen már tényleg be szerettünk volna érni a célba. Száraz pályára készültünk, de ebből semmi sem lett. Krisztián okosan diktált, javított az itínerbe, sokat köszönhetek neki, hogy itt vagyunk a célban. Egyszer megforogtunk, de sokkal több időveszteséget okozott az, hogy kétszer is utolértük az előttünk indulót.
Az N2-es géposztályban a Hoffer-Lendvay páros ért célba a második helyen, és mivel eddig is szorgalmasan gyűjtötték a pontokat, három futam után átvették a vezetést a bajnokságban.
Hoffer Zsolt: - Hihetetlen, milyen versenyen vagyunk túl! A körülmények miatt az autónak és nekünk is fel kellett nőni a feladathoz. Az első nap megtaláltunk egy betonárkot, de olyan szerencsénk volt, hogy sérülés nélkül ki tudunk jönni. Az egész verseny borzalmas volt, de egyben hatalmas élményt nyújtott. A Swift fantasztikusan helyt állt, tökéletes gumit kaptunk a Dunloptól, és én külön élveztem, hogy Kissékkel ment az adok-kapok.
A Kiss-Berger páros szintén sikeresen túljutott eddig az összes futamon. Ezúttal a negyedik helyen zárták a versenyt.
Kiss Márton: - Száraz pályán tréningeztünk, ott valahogy már tisztában voltam a féktávokkal, a kanyarokkal. Nos, ezt kellett volna átültetni a vízre, sárra, ami nem ment olyan könnyen. Sok volt a rontás, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Inkább óvatosan közlekedtünk, mint vakmerően. Összességében tetszett ez a fajta kihívás is, de ha kérhetek valamit akkor legközelebb már száraz, napsütéses időben szeretnék versenyezni.
A bajnokság július 4-6 között a BFGoodrich Veszprém ralival folytatódik.


