2011. szeptember 12. - Szent István-díj emlékérmet kapott a Magyar Suzuki
A Magyar Suzuki Zrt. régiókat összekötő több évtizedes munkáját Szent István-díj emlékéremmel ismerte el a Szent-István-díj Alapítvány. A kitüntetést 2011. szeptember 10-én a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnökei adták át Hisashi Takeuchi vezérigazgatónak és Dr. Urbán László vezérigazgató-helyettesnek Esztergomban.
Az alapításának huszadik évfordulóját idén ünneplő Magyar Suzuki Zrt. a kezdetek óta munkalehetőséget kínál az esztergomi és párkányi régióban élőknek: a gyárban elismerik és megbecsülik munkájukat.
A Szent István-díj emlékérmet 2009-ben adták át először, és olyan Esztergom környékén élő emberek kapják, akik tevékenységükkel elősegítik a régiók közötti kapcsolatot.

A kitüntetést a Szent István-díjjal együtt adják át, amit idén Makovecz Imre Kossuth-díjas építésznek ítélt oda a Szent István-díj Alapítvány. Az esztergomi alapítású civil alapítvány a díjjal a magyar kulturális örökség szolgálatában kifejtett kiemelkedő tevékenységet ismeri el 2002 óta minden évben. A díj Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész alkotása, az aranylemez feliratot Bognár Géza ötvösmester készíti.
Az emlékérmet 2011. szeptember 10-én Farkas Iván és Szigeti László, a Magyar Koalíció Pártjának alelnökei adták át Hisashi Takeuchinak, a Magyar Suzuki vezérigazgatójának és Dr. Urbán László vezérigazgató-helyettesnek Esztergomban.
Hisashi Takeuchi elmondta: „A Magyar Suzuki Zrt. mindig is nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy erős kapocs legyen a város és a két régió lakói között. A vállalat ebben az évben kettős jubileumot ünnepel: húsz éves lett az esztergomi gyár, és legördült a gyártósorról a kétmilliomodik személyautó. Ez az eredmény nem jöhetett volna létre a két évtizede itt dolgozó munkatársaink kemény munkája nélkül, akik immár a Suzuki család tagjai.”
A ceremónián részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter, Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság nagykövete, Charbel Stephan, a Libanoni Köztársaság nagykövete, Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke – aki egyben a Szent István-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke –, Juhász József, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, Szűcs György, az IPOSZ elnöke és Dr. Hargitay András úszóvilágbajnok. A korábbi díjazottakat többek között Dr. Béres József képviselte.
Az emlékérem Farkas István táti mester munkája, egyik oldalán a Szent István-díj, a másik oldalán az érmet alapító esztergomi Körzeti Televízió emblémája látható. Az első emlékérmet dr. Szekeres József, a Roosenberg Hungária Kft. igazgatója kapta, tavaly pedig Dániel Erzsébet felvidéki népművelő, etnográfus vehette át a kitüntetést.




