2011. október 27. - A súlyosan mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeinek változásáról
Sajtóinformáció / 2011 október 27.
A Nemzeti Erőforrás Miniszter a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI.29.) Kormányrendeletének alapján - a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeihez kapcsolódóan új és használt személygépkocsik igényjogosultak részére történő beszerzésére és finanszírozására - kihirdetett pályázatát, az erre a célra létrejött szakmai konzorcium nyerte el.
A szakértő megalapozottságot garantáló nevekből (Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. mint a konzorcium vezetője, a Magyar Suzuki Zrt., a Signal Biztosító Zrt. és támogató partnerként a MOL Nyrt.) összeálló nyertes konzorcium által biztosított kondíciók az állami támogatás mértékét meghaladó hozzájárulással olyan különösen kedvező értéket hoznak létre, mely számos területen segítheti hozzá hazánkat megújulási törekvéseihez.
Munka. A pályázati kiírás fő célja, a mozgásukban korlátozott, hátrányos helyzetű jogosultak – mobilitás általi – könnyebb beilleszkedésének és munkába járásának támogatása. A nyertes pályázóknak mindezt számos járulékos pozitív hatás elérésével sikerült megoldani. A fenntarthatóság és környezetvédelem, az értéktartás és értékképzés a szorosan vett pályázati jogosultakon is túlmutat. A nyertes pályázat foglalkoztatja a hazai ipart és kiemelkedően hozzájárul a munkahely megtartáshoz, miközben képes az autópark elöregedésének lassítására, illetve a széndioxid kibocsátás jelentős mérséklésére a gépjármű szektorban ( -21% vs. átl.)
Lehetőség. A Széchenyi Bank által kidolgozott finanszírozási konstrukció a mai autós finanszírozási termékekhez képest kimagaslóan kedvező kondíciókat kínál a projekt jogosultjainak. Alacsony kezdőbefizetés mellett, a teljes körű Signal Casco biztosítást is magában foglaló, vállalható mértékű havi törlesztő részletet kínál, míg a futamidő végére számított maradványérték alacsonyabb, mint az autó akkori forgalmi értéke! A kedvezményes tankolási lehetőséget biztosító MOL Green az amúgy is rendkívül kis fogyasztású jármű napi költségei tovább csökkenthetőek, így nem csupán a mindennapokban szolgálja a jogosultak napi közlekedési igényeit, de mint befektetés is megállja a helyét! Kijelenthetjük, a pályázati győztes konzorcium ajánlata a jogosultak számára a jelen nehéz gazdasági helyzetben is rendkívül vonzó kondíciókat kínál a műszaki tartalom, a pénzügyi feltételek és a fenntarthatóság vonatkozásában. A jogosultak modern, kiemelkedően Támogató Partner a biztonságos, alacsony fenntartási költségű és környezetünket jelentősen óvó autókhoz juthatnak, olyan pénzügyi feltételekkel, amelyek példa nélküliek.
Autó. A győztes modell minden kétséget kizárólag képes megfelelni az egymásnak szinte ellentmondó elvárásoknak. Az új Suzuki Swift 1.2 GLX a kategória egyik legújabb és kiemelkedően biztonságos modellje, élenjáró az aktív és a passzív biztonság terén is. Az autó könnyű, az ütközés erejét elnyelő karosszériával rendelkezik, alapfelszereltségként hét légzsák van benne, és különféle aktív biztonsági technológiákat, például ESP-t (elektronikus stabilizáló programot) is tartalmaz. Az új Swift az Euro NCAP biztonsági teszt mind a négy részkategóriájában kiváló eredményt ért el, így a maximális ötcsillagos minősítést kapta meg. Az új Swift erőforrásául szolgáló nagy teljesítményű, mégis kis étvágyú motor száz kilométeren beéri 5 liter üzemanyaggal, miközben szén-dioxid-kibocsátása mindössze 116 gramm kilométerenként.A baleseti statisztikákban nemzetközi szinten is számottevő ok, a mobiltelefonok nem előírásszerű használata. A programban résztvevő modellben, hazai fejlesztésű és gyártású, a kormány elengedése nélkül is vezérelhető telefon kihangosító rendszer teljesít szolgálatot, így a vezető a jogszabályok betartásával, kényelmesen és biztonságosan telefonálhat.




