2010. június 14. - Suzuki Olimpiai Nagyfutam

 

A Suzuki a magyar olimpiai csapat gyémántfokozatú támogatójaként a MOB-bal közösen Olimpiai Nagyfutamra hívta az aktív életmód, a mozgás iránt érdeklődőket 2010. június 5-én. A Nagyfutamon országosan mintegy négyezren vettek részt. Az esemény, amelyet a MOB elnöke, Dr. Schmitt Pál és ismert olimpikonok nyitottak meg, több helyszínen zajlott. Az Olimpiai Nagyfutam, amelynek célja az egészségesebb, sportosabb életmód népszerűsítése volt, ősszel további olimpiai rendezvényekkel folytatódik.


A Magyar Suzuki Zrt. a MOB-bal közösen Olimpiai Nagyfutam futóversenyt indított, amelynek célja a családok, gyermekek és idősek figyelmének felkeltése az egészséges életvitelre. A verseny 2010. június 5-én reggel 10 órakor indult az ország számos pontjáról, a Suzuki-márkakereskedések elől. A startpisztolyt Dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke sütötte el. A helyszíneken ismert olimpikonok nyitották meg a rendezvényt. Nemcsak a versenyzők, hanem Molnár Zoltán, a MOB főtitkára is végigfutotta a távot. Országszerte több ezer gyerek, fiatal és felnőtt regisztrált a versenyre és vett részt az azt követő programokon, amelyeknek még az időjárás is kedvezett.

A Suzuki Olimpiai Nagyfutamra látogatók személyesen is találkozhattak kedvenc sportolóikkal, többek között Igaly Diána sportlövővel, Verrasztó Evelyn és Kis Gergő úszóval, Huszár Erika gyorskorcsolyázóval, Berki Krisztián tornásszal, Marosi Ádám öttusázóval, Dr. Molnár Tamás vízilabdázóval, Csollány Szilveszter tornásszal. Jelen volt az 1964-es tokiói olimpiai bajnok labdarúgó-válogatott több tagja, valamint korábbi olimpiai bajnok vízilabdázók is. Mindenki, aki a Suzuki Olimpiai Nagyfutamra benevezett, részt vett a futamot rendező Suzuki-márkakereskedések sorsolásán, és értékes díjakat nyerhetett. Kisorsoltak Suzuki-tesztvezetéseket, sportáruházba érvényes vásárlási bonokat, könyvutalványokat, iskolai osztályoknak pedig gyárlátogatást az esztergomi Suzuki-gyárba. Az Olimpiai Nagyfutammal azokat is mozgásra bírták, akik egyébként ritkán mozdulnak ki a szabadba.

A rendezvényen az érdeklődők most tekinthették meg először a Suzuki legújabb modelljét, az új Altót!

TAMOP
TAMOP