Új Suzuki-kereskedést avattak Keszthelyen

A Balaton nyugati csücskében nyílt újabb Suzuki-szalon, immár a hetvenhatodik az országban. A Suzuki Keszthelyt a húszéves kereskedelmi és szerviztapasztalatokkal rendelkező Gadácsi Csoport üzemelteti.


A Gadácsi Csoporthoz tartozó Kor-Autó Kft. telephelyének új épületrészében Suzuki-márkakereskedés nyílt Keszthelyen. A bővítési beruházáshoz a cég 19,86 millió forint uniós és állami támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési Operatív Program infrastrukturális és technológiafejlesztési pályázatán.

A hivatalos nyitóünnepen Gadácsi Tamás, a Suzuki Keszthely ügyvezetője, Fumito Sakai és Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki operatív igazgatói, valamint Manninger Jenő országgyűlési képviselő, Zala megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos közösen vágta át a szalagot. Ezt követően a kereskedés vezetője átvette a porcelán macskafigurát, amely a japán hagyomány szerint bal mancsával integet, hogy becsalogassa a vevőket, s ezzel jó szerencsét, bőséget hozzon a tulajdonosoknak.

Az elsőként értékesített Suzuki személygépkocsi, egy 1,6 literes GL+ felszereltségű Vitara kulcsát Gadácsi Tamás és Krisztián Róbert emléklap kíséretében adta át egy gyenesdiási vásárlónak.

A Magyarországon forgalmazott márkák közül a Suzuki rendelkezik a legkiterjedtebb márkakereskedői hálózattal. 2013 óta új Suzuki-autókereskedés nyílt Tatabányán, Egerben, Budapesten, Fóton, Esztergomban és Szolnokon, Törökbálinton pedig motorszalon kezdte meg működését tavaly szeptemberben. A Suzuki Keszthellyel a Suzuki-szalonok száma 76-ra nőtt az országban.