SX4 S-CROSS a legjobb sofőrnek!

Hatalmas siker volt a Nagy S-Cross Próba

Szombaton közel százan versengtek a Suzuki legújabb családi crossoveréért a Millenárison. A játék nyertese Kántor György lett, aki a leggyorsabban teljesítette a feladatokat, majdnem hét másodperccel utasítva maga mögé vetélytársait.


A Suzuki elhatározta, hogy egy SX4 S-Cross-szal ajándékozza meg a legjobb sofőrt. A válogatás hónapokon át zajlott, és a kihívásnak akkora sikere volt, hogy május 21-ig több mint 1300 vállalkozó szellemű versenyző jelentkezett. Az első fordulóban a Suzuki márkakereskedői egy könnyen végrehajtható ügyességi feladatra invitálták az érdeklődőket, majd az ezen részt vevő közel ezer fő online kvízt kapott, amelynek helyes kitöltésével teljesíthették a játék második fordulóját. A legjobbak – márkakereskedőnként kettő, összesen 94 fő – kimagasló teljesítménnyel biztosították helyüket a játék döntőjén.

A főnyeremény 2014. május 24-én, szombaton a Millenárison megrendezett Nagy S-Cross Próbán talált gazdára, ahol egy erre az alkalomra tervezett és épített különleges akadálypályán mérettek meg a versenyzők.

A felnőttjátszótéren összesen öt feladatot kellett végrehajtani, ami alaposan próbára tette a játékosok technikai tudását és ügyességét. A győztes, Kántor György könnyedén uralta a járművet, amely egyszerű kormányozhatóságával, jó iránytartásával, manőverezhetőségével és crossoveres futóművével segítette a játékosokat a feladatok végrehajtásában. A jármű nagyméretű utas- és csomagtere is szerepet kapott a feladatokban, de volt labdázás a volán mögött, K alakú pallós pálya, és mérleghintán is egyensúlyozni kellett az autót. „Nagyon örülünk a nyereménynek, hiszen nemsokára bővül a család. Azért jelentkeztem a játékba, mert éppen családi autót kerestünk” – mesélte a nyertes.

„Az S-Cross-szal a Suzuki új kategóriát teremtett, amely ötvözi a népszerű városi terepjárók, a nagy belső térrel rendelkező kombik, valamint a kényelmes szabadidő-autók tulajdonságait – mondta a rendezvényen Hársfalvi János, a Suzuki marketingvezetője – Olyan sokoldalú felhasználási lehetőség rejlik benne, amitől igazi családi autó lehet. Érdemes tudni, hogy az 1,6-os benzinmotor 5,5 literes átlagfogyasztást tud; az SX4 S-CROSS rendkívül megbízható autó, kiemelkedő biztonsági felszereltséggel. Alapfelszereltség a 7 légzsák, és az 5 csillagos törésteszt is minket igazol. Azért szerveztük ezt a játékot, hogy minél többen kipróbálják az S-Cross-t, hiszen a vezetési élmény mindenkit meggyőz. Gratulálunk a győztesnek a sikerhez, és reméljük, hogy nagyon sok öröme lesz ebben az autóban.”