Brit Rali: mindkét Suzuki SX4 pontszerző helyen végzett az év egyik legkeményebb WRC versenyén
A Suzukinak ez az első teljes éve a World Rally Championship - WRC - sorozatban, amit a tanulásra szántak. Úgy tűnik, egyre inkább megtanulják a leckét, hiszen a Suzuki SX4-gyel versenyző Per-Gunnar Andersson az ötödik, csapattársa Toni Gardemeister a hatodik helyen végzett a hétvégén rendezett Japán Ralin. Ez elvileg hazai verseny volt a Suzukinak, de a körülmények cseppet sem kedveztek a sárga-fehér SX4-eknek.
A wales-i erdőkben megtartott decemberi rali hagyományosan murvás terepen vezet keresztül, de a szervezők idén megváltoztatták az útvonalat. A jó helyzetfelismerő képesség és az éleslátás itt valóban nélkülözhetetlen volt: a szinte soha fel nem szálló nappali köd úgy tízméternyi látótávolságot tett lehetővé. A nehézségek nem riasztották el a sportolókat: 28 ország 78 versenyzője nevezett.
Az igazi kihívást ilyenkor mégis a talaj, pontosabban az autók tapadása jelenti: kiszámíthatatlan, hogy hol fog a kerék, és hol borítja néhány centis, vékony, de annál csúszósabb sárréteg az utat. Mindezek ellenére a Wales fővárosából, Cardiffból induló és oda visszatérő pálya a relatíve hosszú egyenes miatt gyorsnak számít.
A suzukis csapat az évad végére megtanulta, hogy az SX4-ek megbízhatóságban és sebességben nem sok kívánnivalót hagynak maguk után, ha csak ezen múlna a végső helyezés, kevesen lennének képesek megszorongatni a sárga Suzukikat. A siker a legtöbb esetben az aktuális fordulóhoz igazított beállításokon és az abroncsokon múlik: a csapatnak ezúttal még azt is figyelembe kellett vennie, hogy az éjszakánkénti mínusz hat fokos hideg miatt felületi jegesedés is várt a ködben száguldó gépekre.
Toni Gardemeister az utolsó napon így is jégre ment: „tudtam, hogy jeges a pálya, de rosszabbra számítottam, elég bátran mentem. A vége felé éreztem, hogy megcsúszom egy jégfolton. Utána a nézők csak azt láthatták, hogy neki szaladok egy út menti földdombnak, és visszatérek a rendes pályára. Akár hiszik, akár nem, én akartam így. Ha nem fogom meg ilyen sajátosan a Suzukit, simán elszállok a másik irányba, és kiesek. 1996 óta nyolcadszor indulok a Brit Ralin, és tudom, hogy ez egy becsapós és nagyon nehéz verseny. A Suzuki gyors és megbízható. Örülök a pontszerző helynek, és annak, hogy idén sokat fejlődtünk.”
Per-Gunnar Anderssonnak sem volt ismeretlen a terep. A 2005-ös Brit Ralit az 1600-as kategóriában meg is nyerte. Kellemes emlék, hogy akkor éppen egy Swift Super 1600-as volánja mögött érdemelte ki az aranyérmet. „Örülök az ötödik helynek. Azt, hogy több is van a kocsiban és bennem, jól mutatja, hogy első napon a három legjobb között voltam. Utolsó napon úgy láttam, hogy túl messze van az előttem haladó, ezért úgy döntöttem, hogy nem nyomom a gázt. Biztos, hogy a kocsi bírta volna: gyönyörű hangja volt, nagyon jól lehetett irányítani, szinte feszült az erőről. Ez a tanuló évünk volt, és szerintem nem okoztunk csalódást.”
A Suzuki csapat igazgatója, Shusuke Inagaki azt nyilatkozta, hogy az időjárás és az útviszonyok még annál is rosszabbak voltak, mint amire számítottak: „Kemény menet volt, de megérte: bebizonyítottuk, hogy szélsőséges körülmények között is megálljuk a helyünket. Mindkét Suzuki pontot szerzett, és világosan látszik a tendencia: folyamatosan fejlődünk. A Suzuki a megbízhatóságának és a gyorsaságának köszönhetően egyre jobb eredményeket ér el. Érdemes lesz bennünket figyelni jövőre is.”
Az év végi összesítésben Per-Gunnar Andersson a 12., Toni Gardemeister a 13. lett, de teljesítményüket ennél jobban jellemzi az, hogy a pontok nagy részét az év végi fordulókban szedték össze: kezdik megtanulni a leckét. Egyre jobban uralják a pályákat. Ők is, és a versenytársaik is tisztában vannak azzal, hogy a Suzukik megbízhatóságban nehezen múlhatók felül: 2009-ben izgalmas évadnak lehetünk majd szemtanúi. Unatkozni már csak azért sem fogunk, mert a szezon nem a hagyományos Monte Carlo Ralival indul, hanem az ír versennyel, január 28. és február 1. között.
Az idei 15. WRC verseny, a Wales Rally GB 2008 hivatalos végeredménye:
|
1. |
Sebastien Loeb |
Citroen |
2:43:09.6 |
|
|
2. |
Jari-Matti Latvala |
Ford |
2:43:22.3 |
+12.7 |
|
3. |
Dani Mordo |
Citroen |
2:44:30.2 |
+1:20.6 |
|
4. |
Petter Solberg |
Subaru |
2:45:09.2 |
+1:59.6 |
|
5. |
Per-Gunnar Andersson |
Suzuki |
2:47:13.7 |
+4:04.1 |
|
6. |
Francois Duval |
Ford |
2:48:17.4 |
+5:07.8 |
|
7. |
Toni Gardemeister |
Suzuki |
2:48:34.6 |
+5:25.0 |
|
8. |
Mikko Hirvonen |
Ford |
2:48:48.4 |
+5:38.8 |





