2012. szeptember 27. - S-Cross: a Suzuki középkategóriás crossover tanulmánya

A 2012-es Párizsi Autószalonon a Suzuki bemutatta S-Cross tanulmányautóját. A tanulmány a márka következő generációs, C szegmensbe tartozó crossover modelljének előfutára. Tervei szerint a Suzuki 2013-tól minden évben új modellt vezet be az európai piacra.


A Suzuki jövendő modellstratégiája

A Suzuki arról nevezetes, hogy autói színesebbé teszik a mindennapokat. Ezekben a kocsikban – csakúgy, mint a „Way of Life!” jelmondatban – a brand filozófiája ölt testet. A vállalat mindig is törekedett rá, hogy olyan kis fogyasztású, mérsékelt szén-dioxid-kibocsátású járműveket hozzon létre – ilyen például az Alto –, amelyeknek az ökológiai lábnyoma csekély, üzemeltetése pedig olcsó. Az új modellek környezeti teljesítménye a Suzuki számára minden eddiginél fontosabb szempont. Az S-Cross tanulmányautó gyártásba kerülő változata a legkisebb szén-dioxid-kibocsátású kocsik közé tartozik majd a C szegmens crossover gépjárművei között.

 

A crossover kategória úttörője

A Jimny (illetve eredetileg LJ széria) 1970-es bevezetése után a Suzuki olyan modellekkel bővítette terepjáró-termékvonalát, mint a Vitara és a Grand Vitara. A vállalat úttörő szerepet vállalva szerzett nevet magának a kompakt sport-szabadidőautók (SUV-k) műfajában. Ezzel egyidejűleg egyedülálló technológiai szaktudást halmozott fel a kis személyautók fejlesztésében. Az 1980-as évek második felétől fogva a cég aktív a motorsportban, az innen származó tapasztalatokkal folyamatosan finomítja személyautó-gyártási technológiáit. 2006-ban fejlett technológiáit az SX4 sport-crossoverben egyesítette: a jármű egyszerre kínál kényelmet a városi közlekedésben és kimagasló teljesítményt hóban vagy egyenetlen utakon. Az SX4-gyel a Suzuki megteremtette a crossover műfaját Európában, és a mezőny élére is állt. A Suzuki a crossover járműkategória úttörője.

 

Az okos crossover növeli a mindennapok szabadságát

Az S-Cross nyomán várható új modellel a Suzuki a C szegmensbe tartozó crossoverek piacának teljes jogú szereplőjévé válik. Az új jármű tulajdonságai és funkciói mindenekelőtt a kényelmet szolgálják. Nagyfokú használhatóság lesz jellemző rá, hiszen a C szegmens crossoverjei között az egyik legnagyobb csomagtér áll majd rendelkezésre a kocsiban.

 

A Suzuki arra is odafigyel, hogy az új crossover ugyanazokkal a kiváló menettulajdonságokkal és teljesítményjellemzőkkel rendelkezzen, mint a Swift, az SX4 vagy a Kizashi. A négykerék-meghajtás terén – a Suzuki örökségére építve – még fejlettebb rendszerek létrehozására törekszik.

 

Az új modell sokoldalú lesz: vezethető takarékoskodva az üzemanyaggal, de vezethető sportosan vagy akár hóban is. Örömet szerez a mindennapokban, például munkába járáskor vagy a gyerekek szállításánál, de a hétvége hosszabb útjain is. Maradéktalan megtestesülése annak, amit a Suzuki egy szabadabb városi életstílust megtestesítő, okos crossoverről gondol.

 

Az új crossover ahhoz a modellcsaládhoz csatlakozik, amelyet az A, B és C szegmens személyautói és terepjárói, nevezetesen az Alto, a Splash, a Swift, az SX4, a Kizashi, a Jimny és a Grand Vitara alkotnak. A Suzuki a későbbiekben tovább kívánja szélesíteni ezt a választékot, hogy az eddiginél is átfogóbban tudjon megfelelni a vevők igényeinek.

Az S-Cross-dizájn

•   Az érzelmes és dinamikus vonalvezetés, amely az első lökhárítótól hátrafutva uralja az egész karosszériát, erőteljes megjelenést kölcsönöz az autónak. A LED-es ködfényszóróval felszerelt első lökhárítónak világos struktúrát adó krómozott elemek, valamint az organikus formatervű hátsó fényszórók ráerősítenek erre az optikai hatásra.

•   A minőséget a hálós első hűtőrács sötét és selyemfényű krómozása, valamint az innovatív tervezésű tetősín fejezi ki. Utóbbi, amikor nem használják, egy síkban van a tetővel.

•   Az aerodinamikát a hátrafelé lejtetett tetővonal, továbbá az első lökhárító oldalán, az ajtók alján és a hátsó lökhárítók oldalán található sima kontúr fejezi ki. A karosszéria kialakítása révén a jármű képes megfelelni az egyre szigorúbb üzemanyag-takarékossági elvárásoknak.

•   A crossover szívósságát fejezi ki az elülső védőlemez, a merészen öblösödő szárnyívek és alsó díszlécek, valamint a 20 colos krómozott felnik.

 

Szín

Az új „kristályzöld metál” szín intenzív, sugárzó jellegével erőteljes benyomást kelt a szemlélőben, a „természet a városban – város a természetben” képzetét kelti.

 

Méretek (mm)

Teljes hossz: 4310

Teljes szélesség: 1840

Teljes magasság: 1600

Tengelytáv: 2600

Abroncsok: 235/55 R20