2008 október 31. - Értelmi sérülteket szolgáló civil szervezetet támogat a Magyar Suzuki
A Magyar Suzuki Zrt. - társadalmi felelősségvállalási programja keretében - egy SX4 típusú gépjárművet adományozott a budapesti székhelyű Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége (ÉTA) számára. Az ÉTA célja és feladata a gyakorlati segítségnyújtás: „ernyője" alatt mintegy hétezer értelmi sérült gondozása, képzése, foglalkoztatása folyik.
Az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetségét civil szervezetek alakították 1997-ben. A szövetség állami juttatásban nem részesül. Működésének pénzügyi alapja a tagszervezetek tagdíjai és a nyertes pályázati bevételek, ami egyben meghatározza a segítségadás határait.
A Magyar Suzuki Zrt. a szövetség munkáját társadalmi felelősségvállalási programja keretében támogatja, egy Suzuki SX4 gépjármű adományozásával.
„Az ÉTA 71 tagszervezete az ország különböző pontjain működik. A gépjármű jelentősen megkönnyíti a kapcsolattartást ezek között a szervezetek között." - mondta el Rubovszky László, az ÉTA képviselője. Az SX4-es Suzukit emellett a fogyatékos emberek szállításában is használni fogják.
Az ÉTA tevékenységéről:
www.eta-szov.hu
A vállalatot a Suzuki Motor Corporation többségi tulajdonosként 1991-ben alapította. A kezdőmodell Swift 1992-ben gördült le a gyártószalagról, ezt 2000-ben a Wagon R+, 2003-ban az Ignis, 2005-ben az új Swift, 2006-ban az SX4, 2008-ban pedig a Splash követte. Mára több mint egymillió Magyarországon gyártott Suzuki gépkocsi fut a belföldi és európai utakon. A gyáralapítástól napjainkig a vállalat több mint kétszáznyolcvanmilliárd forint nagyságrendű beruházást hajtott végre. A 6000 Suzuki-dolgozó mellett a beszállítói körrel együtt a gyártás több tízezer ember számára nyújt megélhetést. A Magyar Suzuki Zrt. a gyártási folyamatok során a minőség mellett kiemelt figyelmet fordít a környezettudatosságra. Az Esztergomban alkalmazott technológiai folyamatok irányítási módszere megfelel az ISO 14 001 környezetvédelmi és az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer szabványelőírásainak. A jelenleg gyártott modellekbe csak Euro 4 környezetvédelmi szabványnak megfelelő motorok épülnek be.



