2008 november 5. - A Suzuki a Japán Ralin idei legjobb WRC eredményét hozta
A Suzukinak ez az első teljes éve a World Rally Championship - WRC - sorozatban, amit a tanulásra szántak. Úgy tűnik, egyre inkább
megtanulják a leckét, hiszen a Suzuki SX4-gyel versenyző Per-Gunnar Andersson az ötödik, csapattársa Toni Gardemeister a hatodik helyen végzett a hétvégén rendezett Japán Ralin. Ez elvileg hazai verseny volt a Suzukinak, de a körülmények cseppet sem kedveztek a sárga-fehér SX4-eknek.
A Suzukinak ez az első teljes éve a World Rally Championship - WRC - sorozatban, amit a tanulásra szántak. Úgy tűnik, egyre inkább
megtanulják a leckét, hiszen a Suzuki SX4-gyel versenyző Per-Gunnar Andersson az ötödik, csapattársa Toni Gardemeister a hatodik helyen végzett a hétvégén rendezett Japán Ralin. Ez elvileg hazai verseny volt a Suzukinak, de a körülmények cseppet sem kedveztek a sárga-fehér SX4-eknek.
A pályát Hokkaido szigetén, a Suzuki főhadiszállásának otthont adó Hamamatsutól mintegy ezer kilométerre északra jelölték ki. Japán 2005 óta szerepel a WRC-naptárban, de idén először indították a mezőnyt az 1972-es téli olimpiának is helyt adó Sapporóból. A terep murvás, vagyis inkább sáros: a környéket nem ismerőknek azt szokták mondani, hogy készüljenek úgy, mintha Szibériába mennének. A 343.69 kilométeres pálya 29 gyorsasági szakaszból áll, amelyek közül néhányra csak sötétedés után került sor.
A terepen sok az egyenes és relatíve gyors szakasz, amelyek hirtelen beláthatatlan kanyarokba torkollanak. Az út menti fák és árkok miatt
fokozottan kell figyelni: nem érdemes elhagyni az utat, még akkor sem, ha a sáros murva esetenként csak nagyon csekély tapadást biztosít a
gépeknek. Ilyenkor a versenyautók alvázmagasságát és a felfüggesztés beállításait úgy kell módosítani, hogy az segítsen megoldani a
lehetetlent: a pilóták szinte állóra fékezik a kocsit, beveszik a hajtűkanyart, majd újra gyorsítanak. Mindeközben a kocsi csak centikre hagyhatja el az ideális ívet.
Ezek a körülmények még az igazán ravasz, sok éves tapasztalattal induló versenyezőket is megizzasztották, a Suzukinak pedig ez az első éve a világ legkeményebb technikai versenysorozatában. Mindkét SX4 kiválóan teljesített: a Suzuki megbízhatósága nem csak a két versenyzőt segítette az ötödik és a hatodik hely megszerzésében, de annak a sokezer lelkes japán szurkolónak is örömet okozott, akik a helyszínen követték az eseményeket.
Toni Gardemeister nyilatkozata érthetően optimista: "Most bebizonyosodott, amit mindig is állítottam. Ha nincs valami extra mellékkörülmény, egészen jók vagyunk. A vasárnapi leggyorsabb szakaszeredményem szerintem magáért beszél. Beszámítva, hogy ez az első évünk, és szinte alig teszteltünk, szerintem egészen jók vagyunk. Volt egy defektem, de ezen a pályán csoda, hogy megúsztuk ennyivel. Utolsó napon annyi eső esett, hogy úgy éreztem, egy kisebb folyó medrében kell nyomnom a gázt. Még hátra van a brit verseny, és azt hiszem, van okunk az önbizalomra."
A most ötödik Per-Gunnar Andersson is fel volt dobva a háromnapos viadal után: "A legjobban annak örülök, hogy ezekre a napokra sokáig emlékezni fog az a sok ezer japán rali-szurkoló, aki kijött a versenyre. A Suzuki megbízhatósága egyszerűen fantasztikus. Ha nincs ez a defekt, talán még
dobogósok is lehettünk volna. Most látszik, hogy a kemény munka kifizetődik, és az elért eredmény egyúttal reményt ad a jövőre nézve is.
Az aszfaltos terepeken kicsit szenvedtünk, de most visszatért az önbizalmam: tudunk mi, ha akarunk, ráadásul a szezonzáró brit versenyt is murvás pályán rendezik."
A Suzuki World Rally Team igazgatója, Shusuke Inagaki a következőképpen látta az idei utolsó előtti WRC fordulót: "Büszkék vagyunk a csapat Japánban elért teljesítményére. Az idei pontokat annak tükrében kell értékelnünk, hogy a versenyzők és a háttérben dolgozó szakemberek számára valamennyi pálya új volt, senkinek sem volt számottevő tapasztalata. Nem, hogy a kanyarokat nem ismertük tavalyról, de jószerivel a beállításokat is menet közben kellett kitalálnunk. Ez azt jelenti, hogy idővel a mostani legjobbakkal is megküzdhetünk. Tudom, hogy még tanulnunk kell, de jó irányba haladunk."
Az idei 14. WRC verseny, a Rally Japan 2008 hivatalos végeredménye:
| 1. | Mikko Hirvonen | Ford | 3:25:03.0 | |
| 2. | Jari-Matti Latvala | Ford | 3:25:34.1 | +31.1 |
| 3. | Sebastien Loeb | Citroen | 3:27:33.6 | +2:30.6 |
| 4. | Chris Atkinson | Subaru | 3:28:45.4 | +3:42.4 |
| 5. | Per-Gunnar Andersson | Suzuki | 3:30:15.9 | +5:12.9 |
| 6. | Toni Gardemeister | Suzuki | 3:31:12.4 | +6:09.4 |
| 7. | Matthew Wilson | Ford | 3:32:08.3 | +7:05.3 |
| 8. | Petter Solberg | Subaru | 3:38:22.9 | +13:19.8 |
A WRC idei utolsó, 15. fordulóját, a Wales Rally GB-t december 5-7. között tartják.





