Elnöki köszöntő

A Suzuki Csoport mottója, mely küldetésnyilatkozatának első bekezdésében szerepel, így hangzik: „ügyfeleink igényeire koncentrálva fejlesszünk értékes termékeket .” Vállalatcsoportunk ennek jegyében folyamatosan arra törekszik, hogy átlátható, hatékony és megbízható gazdálkodással valóban értékes termékeket és szolgáltatásokat nyújtson. Olyanokat, amelyek maximálisan megfelelnek a mindenkori szabályozásoknak, és amelyek esetében a biztonság és a minőség az első.

 

A Suzuki Csoport 2020 márciusában ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. Az elmúlt évszázad alatt számos kihívás elé állítottuk magunkat az adott korban mindig úttörőnek számító termékek piacra vezetésével, mint a szövőszék, a motorkerékpár, a személyautók vagy a hajó külmotorok.


2021-ben megkezdtük a kisebb, kevesebb, könnyebb, rövidebb, szebb (Sho-Sho-Kei-Tan-Bi) gondolatiság mentén kialakított 5 éves középtávú üzleti tervünk megvalósítását. A kisebb, kevesebb, könnyebb, rövidebb, szebb gyártási filozófia szellemében, amely megalapításunk óta a gyártás alapját képezi a Suzukinál, karbonsemleges üzemekkel és termékportfólióval szeretnénk működni szerte a világon. Ebben az 5 éves időszakban - megerősítve működésünk alapjait - a fenntartható növekedést és vállalatunk eredményeink növelését szem előtt tartó befektetésekre fókuszálunk melyek segítségével továbbra is értékes termékeket és szolgáltatásokat tudunk nyújtani a vásárlóknak.


Arra törekszünk, hogy a Suzuki a jövőben is olyan márka legyen, amelyet az emberek szeretnek és amelyben megbíznak szerte a világon. Várjuk és köszönjük ebben a munkában az Önök támogatását is.

Toshihiro Suzuki, Elnök-vezérigazgató
Suzuki Motor Corporation