Szombathelyen is felbőgnek a Suzuki csillogó új motorjai

Mától a Suzuki motoros termékeit is forgalmazza az eddig csak gépjárműeladással foglalkozó szombathelyi Suzuki Castrum. Ez a második Suzuki motoros márkakereskedés, ami idén nyílt.

Magyarország legnyugatibb szegletében is feldübörögtek a Suzuki motorkerékpárjai a szombathelyi Suzuki Castrum avatóünnepségén és az azt követő teszthétvégén. Az ünnepélyes megnyitón Hubay Gábor, a Castrum Ferreum Kft. tulajdonosa és Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki Zrt. operatív igazgatója vágta át a szalagot.

„A Suzuki tavaly 269 motorkerékpárt értékesített Magyarországon, ami 68 százalékos növekedés a megelőző évhez képest. Az értékesítési sikerben nagy szerepet játszanak márkakereskedéseink; biztosak vagyunk benne, hogy a Suzuki Castrum esetében is így lesz, és az eladások a Nyugat-Dunántúl régióban is megugranak” – mondta Krisztián Róbert.

„Nagy utat tettünk meg 1990-es cégalapításunk óta több tevékenységi körben is, de ügyfeleink igényeinek legmagasabb szintű kiszolgálása volt mindig is az elsődleges célunk” – mondta Hubay Gábor, akinek a profilbővítés megszokott dolog. Cége, a Vasvár római kori nevét viselő Castrum Ferreum mérnökirodaként kezdte, és az irodaszer- és üzemanyag-kereskedelmen keresztül jutott el előbb az autó-, majd most a motorértékesítésig. Hubay szerint sikerük egyik záloga, hogy munkatársai szeme előtt nap mint nap egy Henry Ford-idézet lebeg: „A szolgáltatás fontosabb, mint a nyereség; a nyereség nem cél, hanem a szolgáltatás eredménye."

A szalagátvágást követően a Suzuki operatív igazgatója sok sikert kívánt a kereskedőnek, és átadta neki a Suzuki-kereskedések elmaradhatatlan kabalafiguráját, a vevőket szerencsehozó bal mancsával invitáló, pénzbőséget hozó porcelánmacskát.

A nyitóünnepség részeként Magyarországon először láthatták a résztvevők a Suzuki visszatérő univerzális csupasz motormodelljét, a könnyed, nyomatékos, középméretű új SV650-et, sőt kuriózumként Koller László basszusgitáros a SV650-es reklámjának gitárszólóját is eljátszotta a megnyitón.

Az érdeklődők a péntek délutántól szombat estig tartó teszthétvége keretében olyan legendás és új modelleket próbálhattak ki, mint a csillogó, luxuskivitelű Burgman 650 Executive vagy a végtelenül kényelmes V-Strom 1000. Mivel a Suzuki Castrum autószalon is egyben, lehetőség nyílt a turbómotoros Vitara S tesztvezetésére is.

A Suzuki Castrum a második motorkerékpárokat forgalmazó márkakereskedés, ami idén nyílt. A Nyugat-Dunántúl régióban immár kettő, országszerte pedig 12 szalon várja a Suzuki motorok, robogók és quadok szerelmeseit.

[IMAGEGALLERY]