Esztergom látványosságává válik a Suzuki környezetvédelmi akciója

Ismét eredményesen zárult a Magyar Suzuki Zrt. immáron hagyományossá váló Családi Napja. Míg tavaly 1040 fővel a suzukisok új rekordot felállítva megalkották Magyarország leghosszabb embervonatát, idén a környezetvédelem iránti elkötelezettségükről tettek tanúbizonyságot a vállalat dolgozói és azok hozzátartozói. A japán tulajdonú hazai autógyár rendezvényére regisztrált több mint 7.000 résztvevő az öt állomásból álló Zöld Expedíciós kihívás teljesítése után kuponokat kapott, amelyeket tavasszal zöld növényekre válthatnak be. Ezeket közösen ültetik majd el a gyárhoz közeli körforgalomban, megalkotva a Suzuki Ringet, Esztergom legújabb látványosságát.

A Föld jövőjéért felelős cégek komolyan tesznek a környezetünk védelméért. Létezik vállalat, mely egész erdőt létesített városa mellett, vagy olyan nagy áruházlánc, amely minden városban, ahol üzletet nyit, fákat és virágokat telepít közterületeken. II. Erzsébet uralkodásának 60. évfordulója alkalmából pedig 6 millió facsemetét ültettek el Angliában

A Magyar Suzuki Zrt. a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektet a környezetvédelemre. Ennek első lépéseként vett részt több mint 7.000 ember a Suzuki Családi Napján a Zöld Expedíciós kihíváson, amelynek lényege, hogy a teljesített feladatokért cserébe kapott kuponokat tavasszal zöld növényekre válthatják be. Ezeket közösen ültetik majd el a gyárhoz közeli körforgalomban, megalkotva a Suzuki Ringet, Esztergom legújabb látványosságát.


A Suzuki Családi Nap hosszútávú, elköteleződést növelő eseményével indult útjára a vállalat következő éveit átszövő szervezetfejlesztési programja. A közösségteremtő erővel bíró rendezvény remekül szimbolizálja a hatékony szervezeti működés során motiváló sikert garantáló folyamatokat. Továbbá nagyszerűen rámutat arra, hogy a Magyar Suzuki messzemenően szem előtt tartja mind a munkaerő-piaci, mind pedig a környezetvédelmi szempontokat. Ezeknek köszönhetően a vállalat Esztergom városával, valamint a régióval együtt fejlődik, miközben arra törekszik, hogy minél hatékonyabban használja fel a rendelkezésre álló erőforrásokat.