A Suzuki a 2016-os Genfi Autószalonon

A modell indiai sikerét követően a Suzuki a Genfi Autószalonon az európai közönségnek is bemutatja új modelljét, a Balenót. Az autó műszaki újdonságai – az új generációs platform, a BOOSTERJET motor és az SHVS enyhe hibridhajtás – a jobb üzemanyag-hatékonyságot szolgálják. A Baleno Indiában készül, az európai forgalmazás áprilisban indul.

A Suzuki az elmúlt évtizedekben a kompakt szegmens specialistájaként szerzett hírnevet. A Suzulight 1950-es években történt bevezetése óta a márka egy sor jelentős modellt alkotott – ezek mindegyikét úgy tervezték, hogy a lehető legteljesebb mértékben megfeleljen az adott kor követelményeinek.

 

Hogy a vállalat fenntartható fejlődése a következő száz évében még a mostaninál is erősebb alapokon nyugodjon, a társaság „SUZUKI NEXT 100” névvel középtávú gazdasági tervet dolgozott ki. A terv a Suzuki mindenkori alapelvét, a „középpontban a vásárló” szellemiségét megtartva a minőségre, az eredeti termékek létrehozására, a technológiai fejlődőképesség és a termelékenység javítására – összességében a gyártás fejlesztésére helyezi a hangsúlyt.

 

Ami az egyes szegmenseket illeti, az elkövetkezendő években a legdinamikusabban fejlődő kategória a kisméretű SUV modelleké lesz, ezt követi a közepes méretű SUV, a B és az A szegmens. A Suzuki modellpalettája kiválóan illeszkedik ezekhez a bővülő szegmensekhez.

 

A 2020-ig világszerte bevezetendő húsz Suzuki modell egyike az új csapott hátú Baleno. Az új modell 2016 áprilisától lesz kapható az európai kereskedésekben.

 

Az új Baleno

 

A Baleno megalkotásával a Suzuki a kompakt autó fogalmának legmagasabb szintre emelését. tűzte ki célul. Mindehhez világstratégiai sikermodellje, a Swift fejlesztése során szerzett tudására támaszkodhatott. A kompakt autók építésében szerzett több mint hatvan évnyi tapasztalat birtokában, egy új korszak nyitányaként született meg a Baleno.

 

A Balenóval a Suzuki célja az ideális csapott hátú autó megalkotása volt. A modellben sikerült megteremteni az elegancia, a kifinomult és érett megjelenés, a stílus, valamint a tágasság és a kitűnő vezetési élmény harmonikus egységét.

 

Az „áramló dizájn” témájára épülő formatervével, kompakt karosszériájával, tágas utasterével és hatékony hajtásláncával az új generációs platformra épült Balenóban egyszerre testesül meg a stílus, a praktikum, a kellemes vezetési élmény és az üzemanyag-hatékonyság. A Baleno harmonikus egyterű autó – kompromisszumok nélkül.

 

A Baleno piaci világpremierje 2015 októberében volt Indiában, ahol a Suzuki piacvezető. A modell rendkívül népszerű lett azoknak a vásárlóknak a körében, akik korszerű technológiai megoldásokat felvonultató prémium egyterűt keresnek. Az eladások száma 2016 januárjára elérte a 31 ezer darabot, és a gyártónak jelenleg is rengeteg megrendelést kell teljesítenie.

 

Az új globális csapott hátú modellt a Maruti Suzuki gyártja Indiában, a Suzuki egyik legkorszerűbb, világmodelleket előállító gyártóbázisán. A Balenót több mint száz országban, számos régióban fogják árulni, köztük Japánban és Európában.

 

Formaterv

 

Az „áramló dizájn” téma az energikusan áramló folyadéktömeget idéző ívelt vonalakban és expresszív felületekben nyilvánul meg. A jármű mély és széles sziluettje erőteljességet, impozáns karaktert sugároz. Elölnézetben a karosszéria az utastértől kifelé tágul. Oldalnézetben a karaktervonalak áramvonalas domborulatokat hoznak létre. Az előre dőlő hátsó szélvédő az energia orrirányba történő dinamikus áramlásának érzetét kelti. A kifinomult formaterv az erő és elegancia együttesét sugallja.

 

A minden ízében új Balenót a Suzuki kilenc színváltozatban kínálja. A bevezető szín, a „prémium ezüstmetál” a karosszéria ívelt vonalait hangsúlyozza. Az új „kéksugár gyöngyházmetál” zöldes árnyalattól vörös tónusig változik a környezet fényviszonyaitól függően.

 

Az ívelt vonalú műszerfal dizájnját is az „áramló dizájn” téma határozza meg. Ezüst díszítőelemek és borostyánszín fények emelik a kabin stílusosságát. Az elegáns stílus mellett innovatív eszközök biztosítanak a vezető számára még több információt, s teszik kényelmesebbé, még élvezetesebbé a vezetést. A műszerfalban 4,2 colos színes LCD kijelző tájékoztat a jármű aktuális teljesítményéről, olyan adatokról, mint például a gyorsulási erő, az üzemanyag-fogyasztás, a motorteljesítmény és a nyomaték. Az SLDA (Smartphone Linkage Display Audio) okostelefonnal összekapcsolható navigációs rendszer nagyméretű, hétcolos érintőkepernyőjén a tolatókamera képe is megjelenik. Az SLDA-rendszer Apple CarPlay-kompatibilis, vagyis a Balenóban biztonságosabban használható az iPhone telefonálásra csakúgy, mint a az aktuális közlekedési viszonyokat figyelembe vevő úttervezésre, zenehallgatásra, üzenetek kezelésére és egyéb szolgáltatásokra.

 

Helykihasználás

 

A modell tervezői a tágas belső minden milliméteréért külön megharcoltak, és sikerült leküzdeniük a stílusos formaterv és tágas beltér együttesének létrehozásával járó nehézségeket. Ennek eredménye az okos helykihasználás, ami nemcsak kényelmet, hanem kategóriaelső utas- és csomagteret is biztosít. A stílusosság és tágasság együttesét egy négy méternél rövidebb karosszériában sikerült elérni. A siker egyik kulcsa a Suzuki új generációs platformja, amely hatékony helykihasználást tesz lehetővé.

 

Az utasok számára rendelkezésre álló tér méretének fontos mértékegysége az első és hátsó ülések közötti úgynevezett tandemtávolság. A maximális tandemtávolság elérése érdekében a Suzuki tervezői megnövelték a tengelytávot, és optimalizálták az ülések elhelyezését, amivel egyúttal jelentős csomagteret is sikerült kialakítaniuk. Így lett a Baleno tandemtávolsága 805 mm. A 355 literes csomagtér a B szegmensbe tartozó csapott hátú gépkocsik mezőnyében a legnagyobb.* A csomagtér másik jelentős előnye a flexibilitás. A raktér megnövelhető a hátsó üléstámlák lehajtásával, az első ülések előrecsúsztatásával, valamint a padlólemez felső vagy alsó fokozatba állításával.

 

*A Suzuki által a B szegmensbe sorolt (3,7–4,1 méter teljes hosszúságú) csapott hátú modellek között, a Német Autóipari Szövetség (VDA) módszerével végzett mérés szerint.

 

Teljesítmény

 

A Suzuki három új műszaki megoldást vonultat fel az új Balenóban a jobb menetteljesítmény, a hatékonyabb üzemanyag-felhasználás és a kiváló vezetési élmény érdekében:

– az új generációs platformot;

– az új, nagy üzemanyag-hatékonyságot biztosító SHVS enyhe hibridhajtást;

– az új, nagy teljesítményű, közvetlen befecskendezésű BOOSTERJET turbómotort.

 

Az 1.0 BOOSTERJET új fejlesztésű, közvetlen befecskendezésű turbómotor nagy nyomatékkal. Nagyfokú üzemanyag-hatékonyságot és kellemes vezetési élményt nyújt. A BOOSTERJET motorral egyszerre sikerült rendkívül alacsony, mindössze 105 g/km szén-dioxid-kibocsátást elérni és kiváló menetteljesítményt biztosítani. A Vitara S után az új Baleno a második modell, amelyben az új BOOSTERJET technológiát alkalmazza a Suzuki. A Balenót a 82 kW-os, egyliteres közvetlen befecskendezésű turbófeltöltésű változat (DITC) hajtja. A kompakt motor 170 Nm-es nyomatéka 2000-es percenkénti fordulatszámtól egészen 3500 fordulatig folyamatosan rendelkezésre áll.

 

A BOOSTERJET turbómotort jobb üzemanyag-hatékonyság és kellemesebb vezethetőség jellemzi, amit a kis űrtartalom és a pluszerőt biztosító, nagy nyomatékú turbófeltöltő tesz lehetővé. A westgate-szelep segítségével, ami bezáródik és növeli a feltöltőnyomást fokozott terhelés esetén, viszont nyitva marad normál körülmények között, a rendszer csökkenti a pumpálási veszteséget, egyszerre növelve a teljesítményt és az üzemanyag-felhasználás hatékonyságát.

 

A fejlesztés során a Suzuki mérnökeinek gyakorlatilag sikerült kiküszöbölniük az úgynevezett turbólyukat, a turbómotoroknál jelentkező jellegzetes késést az erőleadásban. Ezt úgy sikerült elérni, hogy a speciálisan fejlesztett kompakt turbófeltöltő közvetlenül a hengerfejhez csatlakozik, a kipufogócsonkot pedig magába a hengerfejöntvénybe építették be. Ez a kialakítás minimális hőveszteség mellett optimális gázáramlást biztosít a turbófeltöltőhöz. Korábban a nagyobb erő és a nyomaték turbómotoroknál csak jóval magasabb fordulatszámnál volt elérhető, a motor így kevesebb rugalmasságot biztosított a vezető számára.

 

A Baleno az új 1,2 literes DUALJET motorral is rendelhető. Ez a kettős befecskendezésű benzinmotor emelt hőhatásfokával kiváló egyensúlyt teremt a teljesítmény és az üzemanyag-hatékonyság között. A 1,2 literes DUALJET szén-dioxid-kibocsátása mindössze 98 g/km.

 

Az egyliteres BOOSTERJET motor kétféle váltórendszerrel rendelhető. Az egyik az optimális fokozatkiosztású ötsebességes kézi váltó, amelyben az erre a célra külön kifejlesztett konvergens sebességfokozat-lokalizáló rendszernek köszönhetően kisebb a súrlódási veszteség, ugyanakkor jobb a váltás érzete. A másik a hatsebességes automata sebességváltó, amely kis sebességnél is nagy teljesítményt, nagy sebességnél pedig optimális üzemanyag-felhasználást biztosít. Az 1,2 literes DUALJET motorhoz az egyliteres BOOSTERJET-éhez hasonlóan ötsebességes kézi, illetve fokozatmentes automata sebességváltó (CVT) is rendelhető.

 

Az SHVS enyhe hibridhajtás integrált gyújtásgenerátort (ISG) használ, ami besegít indításkor és gyorsításkor, és energiát termel a regeneratív fékezés során. Az energia tárolására a rendszer egy kompakt, nagy teljesítményű lítiumion-akkumulátort alkalmaz, amelyet az első ülés alatt helyeztek el. És persze, ahogy ez elvárható, a motort automatikus motorleállító-motorindító rendszerrel is felszerelték. Az ISG szíjhajtású indítórendszert alkalmaz, ami egyenletes, zökkenőmentes újraindítást biztosít.

 

A motor a nagy teljesítményű lítiumion-akkumulátorban tárolt energiával segíti az indítást és gyorsítást. A Baleno SHVS rendszere esetében a célkitűzés a környezet szén-dioxid-terhelésének 93 g/km-re történő csökkentése volt. A gyorsítást a rendszer az akkumulátorban tárolt energiával segíti, ezért hívják az SHVS-t enyhe hibridhajtásnak. Az új Baleno SHVS rendszere segít a Suzuki azon célkitűzését elérni, hogy a környezet szén-dioxid-terhelését 94 g/km-re csökkentsék kiváló, 4 liter/100 km vegyes fogyasztás mellett. Az SHVS egyébként mindössze 6,2 kg-mal növeli a jármű súlyát.

 

A SUZUKI NEXT 100 program keretében a Suzuki új platformstratégiát dolgozott ki. Az új generációs platform a Balenóban mutatkozik be Európában. Az új platformstratégia célja a súlycsökkentés és a szilárdság növelése. A Baleno karosszériájának szilárdságát mintegy 10 százalékkal sikerült megnövelni. A lágy formájú, folyamatosabb vázstruktúrának köszönhetően az autó súlya mintegy 15 százalékkal csökkent. Ilyen mértékű súlycsökkenést az tett lehetővé, hogy a tervezők nem külön gondolkodtak az egyes részletekről, hanem egységes egészként szemlélték az autót. A csekély súly és nagy merevség eléréséhez nagy szilárdságú acélt használtak. Ennek köszönhető, hogy a Baleno váza ebben a járműkategóriában a legkönnyebb. A Baleno karosszériájának tervezésében – amiként a mechanikus részek, köztük az ajtók, ülések, belső részek, felfüggesztés, motor és fékek fejlesztésében is – szerepet kaptak a súlycsökkentő technológiák.

 

A kategóriaelső szén-dioxid-kibocsátási adatok mellett a Baleno figyelemreméltó új biztonsági rendszerekkel is büszkélkedik. Ezek egyike a radaros féktámogatás (RBS). Az RBS figyeli az autó előtt haladó járművet, és ütközésveszély esetén a helyzettől függően figyelmezteti a vezetőt, automatikusan enyhén fékez, ezzel szintén figyelmeztetve a vezetőt, aktiválja a fékasszisztens funkciót, illetve automatikusan fékez.

 

A Balenót döntően Japánban tervezte és fejlesztette a Suzuki. A folyamatot egy Európában végzett teljes körű értékelő és kalibrációs program segítette. A Suzuki műszaki csoportjai számos országban tesztelték a modellt. A kiterjedt program nyomán a finomhangolt új Baleno remek vezetési élményt nyújt.

 

Műszaki adatok

 

További látványosságok a Suzuki genfi standján

 

A Baleno mellett a Suzuki többek között a 2016-os GSX-RR MotoGP modellt is bemutatja a Genfi Autószalonon.

 

A Suzuki 2012 óta fejleszti a GSX-RR modellt azzal a szándékkal, hogy a MotoGP-ben (a világ vezető motorkerékpáros versenysorozatában) meghatározó szereplőként lehessen jelen, és hogy az így kidolgozott új műszaki megoldásokat a GSX-R sorozatban és más sorozatgyártott motorkerékpárokon is alkalmazhassa.

 

A GSX-RR legközelebb a katari Losail Nemzetközi Versenypályán fut majd 2016. március 20-án.

[IMAGEGALLERY]