A japán szakírók a Suzuki Hustlernek ítélték az Év Autója címet

A Suzuki Motor Corporation Hustler miniautója nyerte a Japán Autós Szakírók és Újságírók Konferenciája (RJC) 2015-ös Év Autója díját.

A Hustler az ötödik Suzuki személygépkocsi, amely elnyerte az RJC Év Autója címet (a WagonR 1993-ben nyert, a WagonR és a WagonR Stingray 2008-ban, a Swift pedig 2005-ben és 2010-ben).

A 24. RJC Év Autója díj nyertesét a japán piacon 2013. november 1. és 2014. október 31 között bevezetett modellek közül választották ki. Az október 31-i szavazás hat autóra szűkítette az esélyesek körét, ezt követően a november 11-i szavazáson választották ki a győztest.

Az RJC így értékelt: „A Hustler úttörő jellegű jármű: könnyed, vidám sport-szabadidő miniautó. Tervezésénél a menetteljesítmény mellett a színeket, így a karosszéria színét is jelentős súllyal vették figyelembe. Városban a jármű kényelmesen használható. Az autó szabad tered enged tulajdonosa álmainak. Kellemes társ az egész család számára, de akkor is, ha vezetője egyedül vagy csak egy társsal utazik. A zsűri nagyra értékelte a modellben megtestesülő intuíciót és frissességet.”

2014. januári bevezetése óta a Hustler a vásárlók széles körében – köztük a húszas éveikben járó férfiak és nők között is – nagy népszerűségnek örvend. Október végéig összesen 86 918 darabot helyeztek belőle forgalomba.

Az RJC „Különleges teljesítmények – Nippon (japán) miniautó” díját a Japán Autógyártók Szövetsége Minijármű Bizottsága érdemelte ki ugyanitt. Az indoklás szerint a bizottság a díjat „a miniautók ragyogó fejlődéséért” kapta, valamint „azért a szerepért, amit ezek a járművek Japán közlekedésében betöltenek, márkáktól és modellektől függetlenül”.

A Hustlert kizárólag Japánban forgalmazzák.


RJC Év Autója: a Suzuki korábbi sikerei

Év

Kategória

Díjazott

1993–1994

Év új autója

WagonR

Év embere

Osamu Suzuki elnök-vezérigazgató

2006

Év autója

Swift

2007

Év személyisége

Hiroshi Tsuda elnök-vezérigazgató

2009

Év autója

WagonR és WagonR Stingray

2011

Év autója

Swift

2013

Év technológiája

SUZUKI Zöld Technológia